BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Milliárdos veszteségre készülnek a tankönyvkiadók

2014. január 6. hétfő, 00:00

Elérheti a tízmilliárd forintot az az összeg, amit az Európai Unió és a magyar kormány feleslegesen juttatott korábban a január elsejével állami kézbe vett tankönyvpiacra. Az egyelőre forgalomban lévő, kompetenciaalapú kiadványok fejlesztésére ugyanis 3 milliárd forintot kapott Magyarország az uniótól. A finanszírozást ötéves elszámolási időszak követi, vagyis ezeket a könyveket a folyósítástól kezdve legalább öt évig alkalmazni kell − ez az időtartam pedig több esetben még nem járt le, így akár kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarország ellen az ügyben. (Az állami kézbe vétel szakértők szerint ellentétes lehet a közösségi versenypiaci szabályokkal.) Milliárdokat emészthet fel az is, ha tönkremennek terjesztők és forgalmazók, az állam ugyanis ezeket a tevékenységeket egyedül látja majd el − bár azt még nem tudni, hogy a már létező cégeken vagy egy létrehozandó új szereplőn keresztül. Egyelőre csak az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézetet (OFI) nevesíti a kihirdetett rendelet, az intézmény a tankönyvfejlesztésért lesz felelős.

A 15 milliárd forintos piacon mostantól felmenő rendszerben tantárgyanként két tankönyvet lehet használni. A Napi Gazdaság által megkérdezett tankönyvkiadók bizonytalanok. Senki nem tud semmit − fogalmazott lapunk kérdésére Szarvas Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) elnöke. A szervezet szerint az sem egyértelmű, hogy a változás mely évfolyamokat érinti, vagyis a még forgalomban lévő könyvek közül melyek maradhatnak. A kiadványok engedélykérelmével kapcsolatban tavaly december 23-án arról tájékoztatták a kiadókat, hogy igényeiket 31-éig adhatják le − a mindössze két munkanapot tartalmazó határidőt nem minden vállalat tudta tartani. Az ágazati szereplők esetleges veszteségét egyelőre nehezen lehet felbecsülni, az azonban valószínű, hogy számos tankönyvtípust feleslegesen "termelnek" jelenleg a piacra, így a több kiadványt forgalmazó cégek milliárdokat is bukhatnak.

Tankönyvpiaci szereplők piaci részesedése (2013, százalék)
Mozaik Kiadó Kft. 28−30
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó Zrt. 25−27
Apáczai Kiadó Kft. 18−20
Műszaki Könyvkiadó Kft. 5−7
Oxford Kiadó Kft. 3−5
Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés

Szerző: Tóth Kata

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet