Így repülünk majd 2014-ben
Így repülünk majd 2014-ben
A méret is számított Las Vegasban
Mindent meghajlítunk − ez volt fő trend az idei Las Vegas-i elektronikai bemutatón. A fogyasztók legkülönfélébb testrészein viselhető kütyüknél már csak az autók lesznek okosabbak a jövőben.
A tőkeemelés hírére esett a Raiffeisen árfolyama
A Raiffeisen Bank International (RBI) szerdán este nemcsak azt jelentette be, hogy most elutasítja magyarországi leánybankja vételi ajánlatát, de egyúttal közölte 2-2,5 milliárd eurós tőkeemelési szándékát is. A friss pénzből visszafizetné az állami mentő csomag 2,5 milliárd eurós részvételi tőkéjét, bár időpont nem hangzott el. A bejelentésre az RBI-részvény árfolyama a csütörtöki bécsi nyitást követően kilenc százalékot zuhant, majd a nap folyamán 3 százalék körül stabilizálódott.
Év elejétől Bulgária is hadat üzent az offshore cégeknek
Keményen megszorongatja Bulgária az offshore cégeket: egy az év elejével hatályba lépett törvény a gazdaság 28 területéről tiltja ki őket. Offshore zónában bejegyzett cégek nem kaphatnak bányászati koncessziót, nem indulhatnak közbeszerzési és privatizációs pályázaton − írta a dnevnik.bg. A liberális párt képviselői által beterjesztett törvényjavaslat emellett megtiltja, hogy ezek a cégek profi sportklubot, mobilszolgáltatót, energetikai vagy vízműcéget, közvélemény-kutatót, rádiót, televíziót, lapkiadót birtokoljanak. Az offshore bejegyzésű vállalkozások nem vehetnek részesedést bankokban és biztosítókban sem és nem vehetnek részt az állammal közös (ppp) vállalkozásban, valamint nem jogosultak állami támogatásra beruházásaikhoz. A cégek hat hónapot kaptak helyzetük bulgáriai legalizálására. A törvény alól kivételt képeznek a valamely uniós tagállam tőzsdéjén jegyzett cégek, azok, amelyek olyan országban vannak bejegyezve, amellyel Bulgária szerződést kötött a kettős adóztatás elkerüléséről, illetve amelyekben ismert tulajdonosú bolgár vállalkozás vesz részt.
Büntetés várhat a holland nyugdíjalapokra
A holland jegybank (DNB) pénzbírsággal fenyegette meg a nyugdíjalapokat, mert nem adnak kellő felvilágosítást a vagyonkezelés költségeiről. A nyugdíjalapok felügyeletét is végző DNB a pénzintézetek 28 százalékánál állapította meg, hogy nem tudják megmondani, mennyibe került 2012-ben − a különféle befektetői termékekre lebontva − azok kezelése. Mivel az országban a pénzügyi válságot követően egyre nagyobb figyelmet keltett a nyugdíjalapok tevékenysége, a központi bank első alkalommal 2012-ben kötelezte őket, hogy részletes jelentésben adjanak számot a befektetésekről, illetve ezek költségéről. Az új szabály láthatóan nagy kihívás elé állította az alapokat, ezért egy újabb esélyt kaptak a hiánypótlásra, ám, ha nem felelnek meg az elvárásoknak, akkor pénzbüntetéssel szankcionálják őket. A költségelemzés elmulasztása már csak azért is meglepő, mert az irányelveket − egyfajta önszabályozóként − maga az ágazat dolgozhatta ki.
Negyedik mobilszolgáltató Szlovákiában
A Slovak Telekom (a Deutsche Telekom leánya), az Orange és a Telefónica O2 után Szlovákia távközlési piacán néhány hónapon belül felbukkan egy negyedik mobilszolgáltató, a Swan. A Pravda című napilap csütörtöki száma Juraj Ondrisra, a cég első emberére hivatkozva azt állítja, hogy a szükséges licencekkel rendelkező Swan szeptembertől nyújtja majd szolgáltatásait. A cég már 2000 óta tevékenykedik a távközlési piacon, napjainkban mintegy 200 főt alkalmaz, 2011-es forgalma 36 millió euróra rúgott és mobilszolgáltatásait a Telefónicával együttműködve nyújtotta. A társaság 2014 végéig az 5,4 milliós szlovák piac negyedét szeretné lefedni. Egyelőre nem árulta el, mivel próbál tarolni a már napjainkban is telített szlovák piacon (100 lakosra 103-104 mobil jut), a beígért alacsony árak mellett mindössze annyi derült ki, hogy a virtuális szolgáltatások, továbbá az internetre csatlakozó távközlés terén szeretne újdonsággal előrukkolni, ennek érdekében negyedik generációs (4G) hálózatot épít ki, ami rendkívül gyors adattovábbítást tesz lehetővé. A Swanra most legalább 50 millió euró értékű beruházás vár, hogy megvalósítsa elképzeléseit, üzleti terve szerint két év leforgása alatt 500 ezer ügyfelet szeretne elkönyvelni. "Az új operátor javíthatja és olcsóbbá teheti a nem hang alapú, azaz az adatátvitelen alapuló távközlési szolgáltatásokat" − vélekedett Ondrej Macko, a PC Revue szlovák szakmagazin főszerkesztője.
Nem megy a piac elébe az uniós jegybank
Történelmi mélyben, 0,25 százalékon tartotta az irányadó kamatrátát az ECB kormányzótanácsa, s nem változtatott a 0,50 százalékon álló rátán a brit jegybank sem. Többen úgy gondolják, hogy az unió jegybankja megvárja a Fed új elnökének a bemutatkozását, mielőtt lép.
Zöld jelzés a reklámóriásnak
Rábólintott az Európai Unió a Publicis Groupe SA és az Omnicom Group Inc. fúziójára, melynek révén a világ legnagyobb reklám- és médiaügynöksége jöhet létre, letaszítva a trónról a WPP-t. Amerikában már korábban megadták az engedélyt. Brüsszel megítélése szerint a 23 milliárd dolláros éves árbevételű mamutvállalat létrehozása azért nem aggályos versenyszabályozási szempontból, mert a médiavásárlási és marketingkommunikációs szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek a piac természetéből fakadóan könnyedén és viszonylag alacsony költségekkel válthatnak ügynökséget − derül ki az unió versenyfelügyeletét is ellátó Európai Bizottság csütörtöki közleményéből. A felek tavaly jelentették be összeolvadási szándékukat, akkor a szakma nem fogadta kitörő örömmel a fejleményt, sokak szerint igenis torzítja a piacot az ügylet. Tény, hogy a házassággal az iparág ügynökséghálózatainak mintegy felét hozzák egy fedél alá, ezzel erősítve tárgyalási pozícióikat médiaoldalon. Kérdés, mi lesz az ügyfelekkel, hiszen elvileg több nagy rivális cég kommunikációs tevékenysége kerülne egy kalap alá, például a Coca-Coláé és a Pepsié vagy az AT&T-é és a Verizoné. A Publicis és az Omnicom is érdekelt Magyarországon.
Rekordokat döntenek a brit luxusautók
Ismét megdöntötte saját éves eladási rekordját a Rolls-Royce, ezzel negyedik éve új csúcsokat állít föl a brit cég. A BMW AG tulajdonában levő autógyártó, amelynek márkaneve szinte a luxusautó szinonimája, tavaly 3630 gépkocsit adott el világszerte, 55-tel többet, mint 2012-ben. A növekedést leginkább a feltörekvő országok létszámban és vagyonban is egyre gyarapodó milliomosainak köszönheti a 109 éves márka, Kínában 11, a Közel-Keleten pedig 17 százalékkal többen vásároltak a szuperluxus kategóriás, vagyis 200 ezer eurónál (közel 60 millió forint) drágább modelleket. A múlt évben több mint negyven országban vásároltak Rolls-Royce autókat, többek között olyan új piacokon, mint Törökország, Nigéria, Vietnam és a Fülöp-szigetek. Az autógyártó legfontosabb piaca továbbra is az Egyesült Államok, itt 3140 kocsit vásároltak, 28 százalékkal többet, mint 2012-ben. Örülünk, hogy egyre több autót adunk el, de mi nem a mennyiségre megyünk, igyekszünk nagyon exkluzívak maradni − mondta a BBC-nek a Rolls-Royce vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös. A cég, amely elkötelezett az angliai gyártás mellett, azt is bejelentette, hogy száz új munkahelyet hoznak létre a goodwoodi üzemben. A Rolls-Royce riválisának, a Volkswagen-csoporthoz Bentley Motorsnak is jól megy, hiszen 10 120 eladott autóval szintén megdöntötte saját eddig rekordját és 800 millió fontos befektetéssel ezer új munkahelyet tervez létrehozni a következő három évben.
Simpsons-készlettel jön ki a Lego
A Simpsons családdal erősít a világ második legnagyobb játékgyártójának számító Lego. A dán cég új készletében a népszerű rajzfilmsorozat fő karakterei lesznek kaphatók, a sárga fejű család tagjai mellett a szomszéd Ned Flanders figurájával, a műanyag elemekből Simpsonsék jól ismert házát és autóját is össze lehet majd rakni. A tévésorozat tulajdonosával, a Twentieth Century Foxszal kötött megállapodás után a Lego figurák az egyik epizódban is megjelennek majd, ezt a részt várhatóan májusban adják az USA-ban.