Ismét megdöntötte saját éves eladási rekordját a Rolls-Royce, ezzel negyedik éve új csúcsokat állít föl a brit cég. A BMW AG tulajdonában levő autógyártó, amelynek márkaneve szinte a luxusautó szinonimája, tavaly 3630 gépkocsit adott el világszerte, 55-tel többet, mint 2012-ben. A növekedést leginkább a feltörekvő országok létszámban és vagyonban is egyre gyarapodó milliomosainak köszönheti a 109 éves márka, Kínában 11, a Közel-Keleten pedig 17 százalékkal többen vásároltak a szuperluxus kategóriás, vagyis 200 ezer eurónál (közel 60 millió forint) drágább modelleket. A múlt évben több mint negyven országban vásároltak Rolls-Royce autókat, többek között olyan új piacokon, mint Törökország, Nigéria, Vietnam és a Fülöp-szigetek. Az autógyártó legfontosabb piaca továbbra is az Egyesült Államok, itt 3140 kocsit vásároltak, 28 százalékkal többet, mint 2012-ben. Örülünk, hogy egyre több autót adunk el, de mi nem a mennyiségre megyünk, igyekszünk nagyon exkluzívak maradni − mondta a BBC-nek a Rolls-Royce vezérigazgatója, Torsten Müller-Ötvös. A cég, amely elkötelezett az angliai gyártás mellett, azt is bejelentette, hogy száz új munkahelyet hoznak létre a goodwoodi üzemben.
A Rolls-Royce riválisának, a Volkswagen-csoporthoz Bentley Motorsnak is jól megy, hiszen 10 120 eladott autóval szintén megdöntötte saját eddig rekordját és 800 millió fontos befektetéssel ezer új munkahelyet tervez létrehozni a következő három évben.
Szerző: Csurgó Dénes
