Szigorodtak Magyarországon a fogyasztóvédelmi szabályok
Szigorodtak Magyarországon a fogyasztóvédelmi szabályok
Újabb tízezer hektár került földhaszonbérletbe
A földet a gazdáknak program keretében további mintegy tízezer hektár került földhaszonbérletbe − most a Körös-Maros Nemzeti Park területén hirdettek nyertes pályázatokat. Bitay Márton, állami földprogramért felelős államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján megerősítette, a hónap végére lezárul a 250 ezer hektár állami földterület pályáztatása és a kormány céljának megfelelően a bérlők túlnyomó többsége természetes magánszemély lesz. Az államtitkár rámutatott, az elbírálásnál a döntő szempont, hogy a pályázat nyertese kizárólag helyben lakó, lehetőleg családi gazdálkodó legyen. Nagyüzem akkor lehet nyertes, ha más pályázó nincs, illetve ha kimagasló pályázati munkát nyújt be. A kormányzat eltökélt abban, hogy az agráriumban a jelenlegi ötvenről húsz százalékra csökkenjen a nagyüzemek aránya. Az eddigi adatok azt bizonyítják, hogy átlagban 25-30 hektáros szántók, illetve 60 hektáros legelők kerültek új bérlőkhöz. Ebből kevés jutott nagyüzemhez.
Japánoké lesz a Jim Beam
A japán whiskey- és sörgyártó, a Suntory Holdings Ltd. 16 milliárd dollárt fizet, hogy megszerezze a Jim Beam és a Canadian Club márkákat, s ezáltal a világ harmadik legnagyobb szeszesital-előállítóvá váljék − adta hírül a Bloomberg. Az illinois-i székhelyű cég tulajdonosai részvényenként 83,50 dollárhoz jutnak, ami jóval magasabb a Beam legutóbbi, 66,97 dolláros tőzsdei záróáránál. Az ügylet hozzásegíti a tokiói központú felvásárlót tengerentúli eladásainak a fellendítéséhez. Stratégiai szempontból érthető a Suntory lépése, kissé meglepő azonban, hogy önállóan vágtak bele az üzletbe, de tulajdonképpen most a jen erős és alacsonyak a kamatok − így kommentálta a hírt Trevor Stirling, a vállalatot figyelő londoni elemző.
Nagy erőkkel fejleszt a VW
Hétmilliárd dollárt fektet be Észak-Amerikában a Volkswagen. A német autógyártó növelni akarja az eladásait a kontinensen, és piacra dobna egy direkt az Egyesült Államokba szánt új városi terepjárót (SUV) modellt is. Az autógyártó − adta hírül az MTI − megerősítette, hogy 2018-ig évente 1 millió Volkswagen és Audi személygépkocsit akar eladni Amerikában és növelni akarja a helyben gyártott autók számát is.
A tranzakciós illeték ellenére nőtt a kártyahasználat
A bankkártya-műveleteket terhelő tranzakciós illeték nem vetette vissza a kártyahasználati kedvet; a bankkártyát bolti fizetésre is használók aránya az egy évvel korábbi 81-ről 84 százalékra nőtt a múlt év végére − derül ki a MasterCard felméréséből, amelyet az MTI közölt. A kártyával kizárólag készpénzt felvevők aránya ugyanakkor 10 százalék alá esett. A felmérés szerint a bankkapcsolattal rendelkező városi népesség 94 százalékának van legalább egy bankkártyája, 10 százalék pedig egynél többel is rendelkezik.
Nem lesz komoly a kannibalizáció
Annak kapcsán, hogy a korábban nyugdíj célra indított hagyományos és befektetési egységekhez kötött biztosításokhoz képest egy további előny jelenik meg az adójóváírás formájában, számolni lehet azzal, hogy a nyugdíjbiztosítás egyéb biztosítási termék kárára nyer teret − vélekedik Czene Árpád, az AXA Biztosító Zrt. életbiztosítási termékstratégiai igazgatója, aki ugyanakkor reménykedik benne, hogy az új szerződéseknek jelentős része olyan ügyfelektől fog származni, akiket a most megjelenő adóelőny segítségével sikerül ráébreszteni arra, hogy a nyugdíjas évekről gondoskodni kell és ezt célszerű mielőbb elkezdeni.
A nyugdíjbiztosítások éve jöhet
Bár a gyors döntések nem megszokottak a hosszú távú megtakarítások piacán, az életbiztosítási piacon jelen lévő biztosítók zöme már megjelent a piacon az adókedvezményt kínáló nyugdíj-biztosítási termékével, sőt az első üzletre − a korán nyitó postáknak köszönhetően − már az új év első munkanapjának reggelén szert tett a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. Nem lehet kétséges, hogy rövid időn belül minden szereplő piacra dobja saját konstrukcióját, hiszen − miként azt a termékével január 8-án debütált Aegon életbiztosítási termékfejlesztési igazgatója, Tavaszi Beatrix elmondta − az egyéni élet- és nyugdíj-biztosítási piacon régóta meglévő hiányt pótol a jelenlegi adókedvezmény lehetősége. Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója szerint a termékkel a nyugdíj-előtakarékossági öngondoskodás új lendületet vehet a piacon. Arra számítanak, hogy az idén megtakarítási célból életbiztosítást kötő ügyfelek jelentős hányada ezt a típusú konstrukciót választja majd. Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója mindehhez azt teszi hozzá, hogy a termék ugyan elsősorban a 30−50 éves korosztály számára lehet vonzó, bár már fiatalkortól alkalmas arra, hogy adójóváírással növelt összegű nyugdíjat teremtsenek maguknak kellően hosszú időn keresztül. Ugyanakkor a legalább tíz évvel nyugdíj előtt álló ügyfélkör nyugdíjcéljainak kielégítésére is alkalmas, sőt − hívta fel a figyelmet a szakember − akár a közvetlenül − egy évvel − a nyugdíj előtt állók számára is lehetőséget teremt, hogy a szabályozásnak megfelelő összeget elhelyezve az adott évre lényegében 20 százalékos hozamot realizáljanak befizetéseiken.
Nem tolonganak a férfiak az olcsóbb életbiztosításért
Nem tolódott el szignifikánsan az új életbiztosítások tekintetében a szerződéskötők aránya a férfiak irányába azt követően, hogy az úgynevezett genderdirektíva bevezetése kapcsán alacsonyabb lett számukra a kockázati díj. Más kérdés, hogy eddig is több volt a férfi biztosított.
Végéhez közeledik a víziközmű-integráció
A záráshoz közelítő, uniós forrásokból megvalósuló fejlesztésekben való részvétel javíthatja a következő két évben a vízművek likviditását. A piac idén a korábbi mennyiség tizedével, nagyjából 45 szereplővel stabilizálódhat.
A bázeli döntés emelte Európát
A banki részvények húzták felfelé az európai tőzsdéket, reagálva a bázeli bankfelügyeleti bizottság döntésére, amelyben lazított a pénzintézetek tőkekövetelményeire vonatkozó jövőbeni szabályozáson. Az európai blue chipeket összesítő Stoxx 600 index 0,32 százalékot emelkedett a nap végéig. Európán belül is az olasz és a spanyol piacok tűntek ki, a madridi IBEX index produkálta a kontinens legnagyobb, 0,73 százalékos növekedését, ezt pedig a milánói FTSE MIB 0,65 százalékos javítása követte. A német DAX 0,39, a párizsi CAC 40 0,29, a londoni FTSE 100 pedig 0,25 százalékkal emelkedett.