BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 -0,05 %
header

Napi Gazdaság

01.
14.
00:00

Stabilizálódott 300 alatt a forint

Fordult a hangulat a devizapiacokon a dollár gyengülésének hatására, amelyet a múlt hét pénteki munkanélküliségi adat váltott ki − véli Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Úgy látszik, visszatérnek a régi szép napok, amikor a dollár mozgásából kiolvasható volt a kockázati étvágyés a kockázatosabb eszközök értékelésének alakulása − teszi hozzá a szakértő. A régióban a román lej kivételével minden deviza erősödött, és a forintnak is sikerült távolodni a 300-as szinttől. Az erősödés egyelőre kifulladt a 298-as szint környékén, a zloty azonban nagyobb mértékben profitált ebből a hatásból. Délutánra a forint 299 alatt egy kicsivel állapodott meg az euróval szemben. A héten a szerdai inflációs adatra lesz érdemes figyelni, ugyanis főként a második körös rezsicsökkentésnek köszönhetően a pénzromlás tovább csökkenő ütemére lehet számítani.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
14.
00:00

Még csak most kezdődik az európai bankpapírok menetelése

A vonzó árazás miatt az év végéig akár 35 százalékkal is erősödhetnek az európai bankrészvények − nyilatkozta a CNBC-nek a TCMG Asset Management elnök-vezérigazgatója. Beat Wittmann szerint a hitelminőség javulása, az európai bankunió területén történő előrelépés, a felvásárlások és a hitelpiaci aktivitás növekedése teszik majd vonzó befektetési célponttá a szektort.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
14.
00:00

Új kötvényt dobna piacra az OTP ukrán leánybankja

Jövő hétfőn 250 millió hrivnya (6,6 milliárd forint) értékben adna el kötvényeket az OTP Bank ukrán leánybankja − értesült a Cbonds.com nevű régiós kötvénypiaci portál. A hír szerint a hároméves kötvényekre az első két kuponfizetés alkalmával 14 százalékot fizetne a bank, a fennmaradó negyedévek hozamáról pedig később születik döntés. Az OTP ukrán bankja a harmadik negyedéves beszámoló szerint 2013 első kilenc hónapjában 4,9 milliárd forint profitot termelt, szemben az egy évvel korábbi 2,2 milliárdos veszteséggel. A bank többször bocsátott ki kötvényt az utóbbi években, jórészt ebből fedezték a fogyasztási hitelek piacán tapasztalt intenzív növekedést. Az ukrán leánybank mérlege szerint szeptember végén 242,9 milliárd forintnyi betétállomány mellett 660,7 milliárd forintnyi kihelyezett hitele volt a pénzintézetnek, utóbbin belül 317,8 milliárd volt a lakossági és 305,2 milliárd forintnyi a vállalati állomány.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
14.
00:00

További szerződéseket kötött a BKK-val a Synergon

Összesen 591 millió forint értékben kötött két szerződést a Synergon Nyrt. 100 százalékos tulajdonú leányvállalata, a Synergon Integrator Kft. és a BKK Zrt. − jelentette be a Synergon a BÉT honlapján. A szerződések értelmében a 2010 októberében elindított Futár projektben még megjelenő új járművek integrálása és időközben az utazási szokások alapján szükséges igényeket építheti ki a Synergon.  Így például a két megállapodás részeként a Synergon Integrator Kft. 2014. évben a Siemens Combino villamosok utasterében biztonsági kamerarendszert épít ki és integrálja, valamint a hajóágazatot is beillesztik a Futár rendszerbe. A megállapodások kitérnek a korábban nem szerződött új típusú járművek fedélzeti kijelzőinek telepítésére, a mobil utastájékoztatási rendszer megvalósítására és az időközben leselejtezett járművek tájékoztató rendszerének átszerelésére.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
14.
00:00

Olcsóbb finanszírozást talált az Alteo

Sikeresen zárta zártkörű kötvényjegyzését az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., miután összesen 623,9 millió forint értékben jegyezte le egy intézményi befektető  az Alteo 2017/I, névre szóló, dematerializált papírjait. A kötvények lejárati ideje 2017. január. Az Alteo az új kötvények kibocsátásával és értékesítésével a a korábban kibocsátott kötvényei helyett talált új, olcsóbb finanszírozási lehetőséget, melynek révén jelentősen javultak a bevont tőke kamatköltségei, és a visszafizetési kötelezettség is három évvel kitolódott. A papírok kockázati felárának mértéke közel 100 bázisponttal csökkent, ami azt mutatja, hogy a társaság a befektetők meglátása szerint is jó úton halad − mondta ifj. Chikán Attila, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója. A vezérigazgató szerint pozitív hatással volt a kötvénnyel kapcsolatos anyagi kötelezettségek csökkenésére, hogy az elmúlt két évben a monetáris döntések hatására jelentősen mérséklődtek a hosszú lejáratú állampapírok hozamai. A kockázati felár és az irányadó kamatok csökkenése következtében összességében mintegy 5 százalékponttal kisebb kamatköltséggel számolhat a társaság az elkövetkező három évben.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
01.
13.
00:00

Kiegészíti egymást az nhp és a Széchenyi kártya

Akárcsak a kkv-hitelezés egyéb területein, az agrárfinanszírozásban is sokkal inkább kiegészítő, mint sem konkuráló termék a növekedési hitelprogram (nhp) és a Széchenyi kártya (SZK) beruházási hitel − vélekednek a szakértők. Az elsődleges ok, amiért ez a vélemény igaznak tekinthető, az a hiteligény mértékének a kérdése: míg az nhp esetében az első körben 73 millió forint körül alakult az átlagos hitelösszeg, addig az SZK beruházási hitel konstrukciójában 50 millió forint az igényelhető hitel felső határa, az átlagos hitelösszeg pedig bőven 30 millió forint alatt marad.

Szerző(k):
Napi Gazdaság