Annak kapcsán, hogy a korábban nyugdíj célra indított hagyományos és befektetési egységekhez kötött biztosításokhoz képest egy további előny jelenik meg az adójóváírás formájában, számolni lehet azzal, hogy a nyugdíjbiztosítás egyéb biztosítási termék kárára nyer teret − vélekedik Czene Árpád, az AXA Biztosító Zrt. életbiztosítási termékstratégiai igazgatója, aki ugyanakkor reménykedik benne, hogy az új szerződéseknek jelentős része olyan ügyfelektől fog származni, akiket a most megjelenő adóelőny segítségével sikerül ráébreszteni arra, hogy a nyugdíjas évekről gondoskodni kell és ezt célszerű mielőbb elkezdeni.
Kozek András, az Allianz élet- és nyugdíjbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese szerint ugyan azok közül, akik kedvezmény nélkül is hosszú távra kötöttek biztosítást, lesznek olyanok, akik hajlandóak a korábbi pénzfelvétel lehetőségéről lemondani, de a szigorú feltételek miatt inkább új pénzek megjelenésére számít a szakértő, mivel a jelenlegi szerződéseknél az ügyfeleknek a középtávú likviditás fontos termékelem volt.
Bárdos Tamás, a Signal Biztosító életbiztosítási főosztályvezetője szerint a "lecserélés" elsősorban azokat a szerződések érintheti, amelyek eredetileg is nyugdíjcéllal kötődtek, vagy ugyan nem ez volt a cél, de az ügyfél már belátható távolságra van a nyugdíjazáshoz és át kívánja alakítani a meglévő szerződését az új lehetőség fényében. Amit érdemes mérlegelni − és ami miatt egy ilyen döntés előtt érdemes tanácsadó segítségét kérni −, az az, hogy a nyugdíjbiztosítás a definíció szerint egy kötött, rugalmatlan konstrukció és nem feltétlenül előnyös minden élethelyzetben egy rugalmas, részben vagy egészben már likvid szerződést feláldozni az adójóváírás miatt.
A Generali szerint annak köszönhetően, hogy az igénybe vehető adókedvezménnyel megszűnik a nyugdíjbiztosítások mint nyugdíjcélú megtakarítások versenyhátránya, komoly a remény arra, hogy több lábon álló öngondoskodásra ösztönzi majd az ügyfeleket, ami nem a régi szerződések kannibalizációjára, hanem új megtakarításokra ösztönöz és a nyugdíjcélú megtakarítások piacának növekedését vonja maga után.
Ha nem is régi szerződéseket dolgoznak majd át az ügyfelek, ám Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója szerint az természetes következmény lesz, hogy a lakosság megtakarítási céljai között eddig is markánsan fellelhető nyugdíjas évekre való öngondoskodás tekintetében az eddig életbiztosításokba irányuló összegek mostantól az új nyugdíjbiztosításba érkeznek majd az adókedvezmény miatt. A szakember úgy véli, hogy összességében az új konstrukció középtávon növelni fogja az életbiztosítási piacot, de nem lesz ugrásszerű a változás. Az bizonyosnak látszik, hogy a megtakarítási jellegű új szerződések jelentős része nyugdíjbiztosítás lesz.
Szerző: Nagy László Nándor
