Felpörgött az infláció az USA-ban
Felpörgött az infláció az USA-ban
Tart a nagykoalíciótól a német üzleti világ
A német üzleti körök szerint a nagykoalíció létrejötte nem kedvezne a gazdaság rendbe hozásához szükséges reformoknak.
Tűzijátékexport Párizsból
Talán a francia az egyetlen olyan náció, amely nemzeti ünnepe alkalmából nemcsak otthon, hanem a világ számos országában rendez utcabált és ennek keretében tűzijátékot is. Ezt mindenekelőtt az teszi lehetővé, hogy Franciaország 150 országban 430 kulturális intézményt, többek között 151 kulturális intézetet tart fenn, és ezen intézmények számos egyéb feladatuk ellátása mellett az „ancien régime” megbuktatásának emléket állító július 14-ei ünnepségek megszervezéséért is felelősek. Természetesen nem minden kulturális intézet kedveskedik tűzijátékkal a helyi lakosoknak, de számos nyugat-európai nagyváros – mint például Róma – mellett a budapestiek is évről évre gyönyörködhetnek a Budapesti Francia Intézet által szervezett pirotechnikai látványosságban. Az utcabált a Bem rakpart Lánchíd és Batthyány tér közötti szakaszán rendezik meg minden évben, és innen lehet megtekinteni a már hagyományosnak mondható, sötétedés utáni tűzijátékot is, amely nyolc-tíz percig szokott tartani. Az idei, Verne Gyula emlékének szentelt utcabált a Felhőc Productions szervezte, a tűzijáték megszervezéséért pedig a Francia Intézettel immár négy éve együtt dolgozó Absolute Pyro Kft. volt a felelős.
A balti államok az EU éllovasai
A Lettország, Litvánia és Észtország alkotta balti blokk az egész Európai Unió legdinamikusabb gazdasági térsége, amit a kiemelkedően jól teljesítő exportszektoron túl a jelentősen bővülő belső fogyasztás is magyaráz. Az első negyedévben Lettország 7,4 százalékos, Észtország pedig 7,2 százalékos növekedési adatról számolt be, Litvánia már közzétette második negyedéves jelentését is, amely 8,2 százalékos éves dinamikáról tanúskodik. Szakértők szerint a három balti ország a következő években is hasonlóan magas GDP-dinamikáról számol majd be, de az elemzők figyelmeztetnek arra is, hogy a belföldi fogyasztás gyors bővülése könnyen magas inflációval és külső egyensúlyi zavarokkal járhat. Viszonylag gyorsan bővül helyi szinten a cseh gazdaság is, január és március között a cseh bruttó hazai termék (GDP) éves összehasonlításban 4,4 százalékkal nőtt. Különösen kedvező, hogy a növekedés motorja az export volt, az első negyedévben a GDP csaknem háromnegyedét adó kivitel 19,5 százalékkal nőtt, a külkereskedelmi mérleg többlete pedig 22,8 milliárd koronára (760 millió euró) emelkedett. Nem ilyen kedvező azonban a kép a régió legnagyobb gazdasága, Lengyelország esetében. A varsói statisztikai hivatal szerint a lengyel GDP növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévi 4,0 százalékról az idei év első negyedében 2,1 százalékra lassult. Az idei első három hónap szerény eredményében meghatározó szerepe volt annak, hogy a belső fogyasztás az első negyedévben csak 1,1 százalékkal bővült, a beruházások pedig mindössze 1,0 százalékkal emelkedtek.
Év végére várják a fellendülést az eurózónában
A közös pénzt használó 12 tagország összesített bruttó hazai terméke (GDP) április és június között az első negyedévi 1,4 százalék után éves összehasonlításban 1,2 százalékkal bővült. Az eurózóna harmadát képviselő és a magyar exportszektor szempontjából is kiemelkedő jelentőségű német gazdaság teljesítménye stagnált az előző negyedévhez képest, és éves szinten is csupán 0,6 százalékos növekedést mutatott a munkanapok alapján módosított adatsor. Nem lehettek boldogok a nagy rivális franciák sem, ugyanis mindössze 0,1 százalékkal bővült Franciaország GDP-je a második negyedévben az elsőhöz képest. Bár egyelőre nem ismert a részletes statisztika, elemzők szerint a kifejezetten szerény francia növekedési adatok mögött a lakossági kereslet visszaesése áll. Az év hátralévő részében fellendüléssel számolnak a szakértők, de az szinte bizonyos, hogy a párizsi kormány 2 százalékos éves GDP-prognózisát módosítani kell majd. Az eurózóna vezető gazdaságai közül egyedüliként az olasz szolgált kellemes meglepetéssel, ahol hat hónapnyi recesszió után az idei második negyedévben 0,7 százalékos volt a GDP negyedéves szintű növekedése. A többségükben fölöttébb kellemetlen makrogazdasági hírek ellenére az Európai Bizottság továbbra is azzal számol, hogy az utolsó negyedévben két éve nem látott szintre, 0,6 százalékra gyorsul a negyedéves növekedés üteme a 12 tagállamban.
Gyártóüzemet épít Kínában az Airbus?
Az Airbus a pekingi állami hírügynökség információja szerint gyártóüzem építését tervezi Kínában, amelynek piacán épp húsz esztendeje van jelen. Az ázsiai ország fontos megrendelője az európai repülőgépgyártónak, az idén összesen 59 repülőt rendelt öt kínai légitársaság az Airbustól, ami a társaság teljes idei eladásainak 20 százalékát jelenti. Kisebb alkatrészeket már eddig is gyártottak az ázsiai országban a cég számára: a világon jelenleg 3700 Airbus repülőgép van forgalomban – közülük több mint kétszáz Kínában –, és ezeknek több mint fele rendelkezik olyan alkatrészekkel, amelyeket Kínában gyártottak. A 80 százalékban a francia–német EADS hadiipari, űrtechnológiai és repülőgépgyártó csoport, 20 százalékban pedig a brit BAE Systems tulajdonában álló Airbus a következő két évtizedben 1600 repülőt értékesítését tervezi Kínában.
A LED-piacon terjeszkedik a Philips
A holland Royal Philips Electronics NV mintegy 765 millió euróért megveszi az egyesült államokbeli Lumileds Lighting Int. BV elektronikai vállalat 47 százalékos részesedését az Agilent Technologies Inc.-től. A világ legnagyobb fényforrásgyártó vállalata ezzel gyakorlatilag teljesen ellenőrzése alá vonja a világ legnagyobb LED-gyártójának számító Lumiledst, részesedése ugyanis az ügylet lebonyolítása után 96,5 százalékra nő a társaságban. Az 1891-ben alapított holland vállalat vezérigazgatója, Gerard Kleisterlee bejelentette, hogy a Philips a közeljövőben az akvizíciók terén a félvezetők helyett egyre inkább a fényforrásüzletágra koncentrál, ez a termékkör ugyanis kevésbé érzékeny a gazdasági ciklusokra. A Lumileds a júliusig tartó 12 hónap alatt 324 millió dolláros forgalmat bonyolított le, azaz 28 százalékkal nagyobbat, mint egy esztendővel korábban, üzemi eredménye pedig 83 millió dollárt tett ki. A felvásárlást nagymértékben az indokolja, hogy a LED-piac a Philips becslései szerint a következő időszakban évi 25 százalékkal bővül, a Lumileds pedig ennél is dinamikusabb növekedésre számít. A Philips azt is bejelentette tegnap, hogy az elkövetkező 12 hónapban 1,5 milliárd euró értékben visszavásárol a saját részvényeiből. Az idei év első felében a társaság már visszavásárolt 500 millió eurónyi saját részvényt.
Elviselhetően lassult az eurózóna növekedése
A második negyedévben gyengült a növekedés üteme az eurózónában, főként a német gazdaság stagnálása miatt, Brüsszel azonban gyorsulásra számít a második félévben.
Fék van a közép-európai árindexeken
Jelentős inflációcsökkenés ment végbe a vezető kelet-közép-európai államokban az utóbbi hónapokban. Ez jellemzően az erős nemzeti devizákkal volt magyarázható, de a kedvező bázishatás és a mérsékelt hatósági áremelések is ebbe az irányba hatottak. A térség legalacsonyabb inflációs rátájával Lengyelország büszkélkedhet, júniusban mindössze 1,4 százalékos volt az éves fogyasztói áremelkedés (tavaly decemberben még 4,4 százalékos volt). A legdinamikusabb dezinfláció Szlovákiában tapasztalható: decemberhez képest 3,9 százalékponttal ment le a ráta. Ez mindenekelőtt azzal magyarázható, hogy az év eleji hatósági áremelések nem voltak olyan jelentősek, mint korábban és a 2004-ben 19 százalékon egyesített áfa árfelhajtó hatása 2005-re már nem gyűrűzött át. A júliusi, éves szinten mért 2 százalékos infláció azonban az év második felében garantáltan emelkedni fog, szeptember és október folyamán ugyanis 10-12 százalékkal drágulhat a hőszolgáltatás, további 22 százalékkal pedig a vezetékes lakossági földgáz. Csehországban júliusban 1,7 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábban mért szintnél, szemben a tavaly decemberi 2,8 százalékkal. Itt sem felhőtlen a kép: Marta Ptackova, a cseh gázszolgáltató igazgatója ugyanis épp tegnap jelentette be, hogy októberben 10-20 százalékkal drágul majd a gáz és a villany.
Újabb rekordszinten az olajár
A szűkös finomítói kapacitásokkal kapcsolatos aggodalmak kiújulása, az Egyesült Államok készleteinek csökkenése, illetve az iráni és szaúdi biztonságpolitikai helyzet romlása miatt rekordszintre emelkedett tegnap a kőolaj ára a nemzetközi központokban. Az amerikai könnyűolaj hordójáért 65,30 dollárt is elkértek a kereskedés kezdeti szakaszában, a Brent ára pedig 64,57 dollárra emelkedett. A későbbiekben lefelé tartott ugyan az ár, de a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pesszimista jelentésének napvilágra kerülése után megállt az árcsökkenés. Az IEA azzal számol, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) nem tartozó olajtermelők – elsősorban az Egyesült Államok, Mexikó, Norvégia, Nagy -Britannia, illetve Oroszország – kínálata számottevően csökken az év hátralevő részében. Keresleti oldalról kiemelkedő Kína jelentősége, a rekordsebességgel növekvő ázsiai gazdaság olajéhsége ugyanis a prognózis szerint az idén 4,9 százalékkal, jövőre pedig 7,5 százalékkal nő. Az IEA kiemeli, hogy a kínai gazdaság dinamikus növekedése volt az oka a negyed százada nem látott olajár-emelkedésnek a tavalyi év folyamán. A világ teljes olajfelhasználása napi 85,9 millió hordóra tehető az idei negyedik negyedévben, ennek több mint harmadát, csaknem 30 millió hordót termel az OPEC 11 tagországa. Az OPEC jelenleg 28 millió hordó olajat termel ki naponta.