A német vállalatvezetőket aggodalommal tölti el, hogy a szeptember 18-ai választások után esetleg kereszténydemokrata–szociáldemokrata nagykoalíció irányítja az országot. A két rivális politikai erő összeborulására azért van esély, mert a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a jobboldali CDU–CSU-nak és a már-már természetes szövetségesnek tekintett Szabaddemokrata Pártnak (FDP) nem lesz meg a többsége a parlamentben. Hasonló a helyzet a Gerhard Schröder vezette Szociáldemokrata Párt (SPD), a Zöld Párt és az Oskar Lafontaine által jegyzett Baloldali Párt alkotta baloldali blokkal is. A vezető politikusok mindazonáltal egyelőre elutasítják a nagykoalíció lehetőségét.
Az üzleti körök attól tartanak, hogy nagykoalíció esetén nem lenne meg a döcögő gazdaság dinamizálásához elengedhetetlen egység a kormányban, a döntéshozatal pedig megbénulna, miután a két nagy párt gazdasági programja jelentős mértékben eltér egymástól. Angela Merkel, a jobboldal kormányfőjelöltje levinné az energia árát, csökkentené az adókulcsokat és olcsóbbá tenné a munkaerő alkalmazását, míg Schröder úgy véli, hogy kormánya már megteremtette azokat az alapokat, amelyek lehetővé teszik a gazdasági felfutást a német jóléti állam lerombolása nélkül. Az üzleti szféra szerint a német gazdaságnak szüksége van a reformintézkedésekre, amit az is bizonyít, hogy a második negyedévben stagnált a bruttó hazai termék (GDP) az eurózóna gazdaságának egyharmadát adó Németországban, és a Schröder-kormány regnálása alatt 50 éve nem látott magasságba emelkedett a munkanélküliség.
Németországban a második világháború óta mindössze egy alkalommal, 1966 és 1969 között volt nagykoalíciós kormány hatalmon, amelyet Kurt Georg Kiesinger kancellár vezetett. A történészek szerint a Kiesinger-kormány nem volt sikeres, munkáját a két párt közötti folyamatos civakodás gyakorlatilag ellehetetlenítette.
Kolozsi Pál