A szűkös finomítói kapacitásokkal kapcsolatos aggodalmak kiújulása, az Egyesült Államok készleteinek csökkenése, illetve az iráni és szaúdi biztonságpolitikai helyzet romlása miatt rekordszintre emelkedett tegnap a kőolaj ára a nemzetközi központokban. Az amerikai könnyűolaj hordójáért 65,30 dollárt is elkértek a kereskedés kezdeti szakaszában, a Brent ára pedig 64,57 dollárra emelkedett. A későbbiekben lefelé tartott ugyan az ár, de a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pesszimista jelentésének napvilágra kerülése után megállt az árcsökkenés. Az IEA azzal számol, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéhez (OPEC) nem tartozó olajtermelők – elsősorban az Egyesült Államok, Mexikó, Norvégia, Nagy -Britannia, illetve Oroszország – kínálata számottevően csökken az év hátralevő részében.
Keresleti oldalról kiemelkedő Kína jelentősége, a rekordsebességgel növekvő ázsiai gazdaság olajéhsége ugyanis a prognózis szerint az idén 4,9 százalékkal, jövőre pedig 7,5 százalékkal nő. Az IEA kiemeli, hogy a kínai gazdaság dinamikus növekedése volt az oka a negyed százada nem látott olajár-emelkedésnek a tavalyi év folyamán. A világ teljes olajfelhasználása napi 85,9 millió hordóra tehető az idei negyedik negyedévben, ennek több mint harmadát, csaknem 30 millió hordót termel az OPEC 11 tagországa. Az OPEC jelenleg 28 millió hordó olajat termel ki naponta.
