Hárs György

Kitesurf – siklóernyős szörfözés

Nemrég még az extrém sportok kedvelői is kétkedve tekintettek az immár a hazai vizeken is rohamosan terjedő deszkaőrületre, a kitesurfre. Azt, hogy e kialakulóban lévő jelenség itthon mennyire lesz népszerű, az idő dönti el, ám sportértéke máris vitathatatlan. Az ellenzői által csak öszvér sportnak becézett kite valójában a windsurf és a siklóernyőzés „keresztezéséből” származik. A Balaton partján ma még újdonságnak számító kite kipróbálói legtöbbször a deszkához, vitorlához szokottakból kerülnek ki, ám művelői között egyre több a teljesen kezdő is. A kite azonban nemcsak művelőinek élmény, de a színes ernyővel, könnyű deszkán száguldó „lovas” a nézelődőnek is feledhetetlen látvány. Technikája egyébként semmivel sem kíván meg nagyobb erőfeszítést, mint a hagyományos szörfözésé, talán a mozgáskoordináció tekintetében követel többet a száguldani vágyótól. Elsajátítása azonban mindenképpen szakképzett oktatót igényel. A kite a windsurfözéshez kellőnél kisebb szélben is siklik, az ugrásokhoz nem feltétlenül szükséges a hullámzás. Igaz, odafigyelést kíván az összeszerelés, mert a minimum 20–50 méteres kötél könnyen összegabalyodik. A windsurfnél azonban jóval egyszerűbb, hiszen árboc, gyök, boom és vitorla helyett csak egy ernyő kell a sikláshoz. Előnye még, hogy amennyiben a bérlés helyett saját szerelés vásárlása mellett döntünk, összértékben kevesebbe kerül, mint a windsurf és az utazásnál is jóval kisebb helyet foglal el a komplett felszerelés, mivel az ernyő összecsomagolva egy hátizsákba is belefér, a deszka pedig 2 méternél nem hosszabb. A kite művelőinek eleinte a legnagyobb problémát az okozta, hogy ha a siklóernyőzésből átvett ernyő a vízbe esett, nehezen lehetett a vízből újraindítani. Ma azonban már olyan ernyőket is vásárolhatunk, amelyek felfújható merevítőbordákkal rendelkeznek, így ha a „szélmotor” a vízbe esik, akkor gumimatracként úszik a felszínén és könnyű újraindítani. Az ernyők is különböző méretekben kaphatók, általában 4 négyzetméterestől 13 négyzetméteres méretig. A kötél hossza, amely az ernyőt a boommal összeköti, rendszerint 20-tól 50 méteres. Az ernyők lehetnek két- vagy négykötelesek. A boom, amit fogunk, tulajdonképpen a kormány szerepét tölti be, ezzel irányítjuk az ernyőt. A boomon természetesen megtalálható a windsurfnél megszokott trapézkötél, így trapézunkat ebbe akasztva, tarthatjuk a testsúlyunkkal. A szélerősségtől függően az ernyőméretet és a kötélhosszúságot is csökkenthetjük, így gyenge szélben például 8,5-es ernyőt és 20 méteres kötelet is használhatunk. A deszka jóval kisebb, mint a windsurfdeszkák, inkább a hullámlovagló-deszkákhoz hasonlít, hossza 180 és 240 centi között változik. A nagyobb deszka inkább gyenge szélre és tapasztaltabbaknak ajánlott. Nagyon erős szélben wakeboarddal is lehet menni a partról beugorva, ez azonban már tényleg csak a profiknak való. (NAPI)

Prokopp Dóra vezérigazgató: „Igyekeztünk kihasználni ismertségemet”

Harmincnégy éves, mentőorvosként dolgozott, majd a Szerencsekerék háziasszonya lett. A Rajongó című műsort négy éve vezeti, mostanában pedig a Filmmúzeum vezérigazgatójaként tevékenykedik. Prokopp Dóra élete ,,fő művének” azonban a gyerekeit tekinti: a tizenegy éves Sárát, az ötéves Vilmost, a két és fél éves Rozit és az egyéves Boriskát.

Duna Televízió: Moderato cantabile

A kifejezés zenei: lassú, halk, lépegető játékra utal. Finom a mű is e címmel. Az eredeti, meg az is, amelyik belőle készült. A néző többnyire arra figyel, kik játszanak egy-egy filmben. Ha csak erre ügyel, már akkor is fontos dolgot tud meg. Ám ha a rendezőt és az írót is megjegyzi magának, akkor mindjárt a művészet négy nagy alakjának lesz ismerőse. A Moderato cantabile 1960-ban készült fekete-fehér film. Pontosan olyan hosszú, mint amilyennek a filmeket szeretjük, amilyenek valaha voltak: másfél órás. És, miután nem ilyen meg olyan technikával, amolyan alapanyagra készült, a színeknek nem volt idejük és módjuk megkopni, legfeljebb a fekete-fehér kockák kaptak negyven esztendőnyi finom kis patinát. Az első, amelyre oda kell figyelnünk, az alapmű írójának, Marguerite Duras-nak a neve. Ráadásul ez a legismertebb, leghíresebb kisregénye a francia szerzőnek. Kis remekmű a lélek történéseiről. Van benne bűnügyi szál, amely nem megy át olcsó krimiizgalomba. És a történések továbbrezegnek azokban, akik véletlen szemtanúi az esetnek. A történetet az angol Peter Brook, akinek elsősorban színházi rendezéseit ismerhetjük (nálunk is járt hajdan a Royal Shakespere Companyvel, vendégjátékon) tette át filmvászonra. Duras regényéhez értő kézzel nyúlt: ugyanaz az álmos, álmodozó, furcsa, lebegő hangulat jellemzi a filmet, mint a könyvet. És akkor ott van még két név: az egyik Jeanne Moreau-é. A különleges szépségű, érdekes arcú, kiváló, a filmvásznon is színpadi mélységeket mutató színésznőé. A húzónév pedig, tagadhatatlanul, Jean-Paul Belmondóé. A fiatal Belmondo szerepel itt, még nem az akciójeleneteket is személyesen bevállaló színész az, akire figyelnünk kell, most csak a léleknek vannak különleges mutatványai. A történet egyszerű vonalú. Egy asszony - Jeanne Moreau -, aki társadalmi helyzete szerint a magasabb osztályokhoz tartozik, a külvárosba viszi a gyerekét zongorát tanulni. Hogy elüsse az időt, beül a helyi kávéházba, és itt egy szerelmi gyilkosság szemtanúja lesz. A nő nem tudja elfelejteni a látottakat, mind többet akar tudni az esetről, eközben megismerkedik egy férfival - ő Belmondo -, akivel hangos és hangtalan mondatokat cserélnek, miközben érzelmek, szenvedélyek kelnek bennük is, és a nő pohár borokkal próbálja meg csillapítani lelki szomjúságát. Krimi, szerelem, érzelmek, vonzalmak, mindez lassan, finoman, lépegetve előadva. Úgy rezeg tovább a történet mindenkiben, mint amikor kavicsot dobnak állóvízbe. A két színész, a rendező és az író személye a garancia arra, hogy érdemes vasárnap este egy picit tovább fennmaradni. A Moderato cantabilet a Duna Televízió vetíti július 1-jén, este 21.55-től. A történetet ezen a csatornán nem szakítják meg hirdetések. T. Ó.

Rudi Dornbusch: A német márka árnyékában

Németországnak fő a feje: gazdasága a leggyengébben teljesít Euró-földön. Az Európai Unió (EU) bővítése inkább látszik számára fenyegetésnek, mint lehetőségnek, a gyenge euró aggodalmat kelt, és Brüsszel korlátozni akarja a kellemes állami támogatásokat. Úgy tűnik, semmi sincs igazán rendben.

Alaszka: hómezőkből olajmezők?

A Bush-éra egyik első komoly politikai erőpróbája lesz az a kampány, amelyben az elnök és a mögötte álló republikánus törvényhozók, valamint ipari csoportok azt próbálják elérni, hogy a szenátus engedélyezze az olajtermelést az alaszkai ANWR természetvédelmi területen. Az intézkedés egy országnyi nagyságú zord éghajlatú, de eddig érintetlen földdarabon veszélyeztetné az őslakosok és az állatvilág életének hagyományos rendjét.

Kék lovasok a Galériában

A Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg az a kiállítás, amely Mattis Teutsch János és a rá leginkább ható művészek munkáit tárja elénk. Kandinszkij, Javlenszkij és a többiek egyaránt a XX. század egyik polgárborzoló újdonságának, az expresszionizmusnak a képviselői. Nem a látott világ hű reprodukálása, inkább a látvány keltette érzelmek kifejezése volt a céljuk, vadul örvénylő színekkel, formákkal, egészen a szögletes vonalak, spirálisok alkalmazásáig. A ma egyre népszerűbb Mattis Teutsch, akinek műveit szívesen vásárolják befektetésként és természetesen az értés okán is, Brassóban született 1884-ben, s párizsi, budapesti, berlini tartózkodásai ellenére is megmaradt a szepességi szász város polgárának: haláláig az ottani faipari iskolában volt tanár (bár foglalkoztatta a kivándorlás gondolata). Bevett „szokás” Erdélyben hamisítani is őt, ott szőtt vásznakra értő kezek pingálnak jó minőségű ál-Mattisokat, és aki azért megy oda, hogy olcsóbban megszerezhesse az itteni aukciókon többmilliós értéken forgó művész alkotásait, bizony nagyon ráfizethet. Az ipariskolai tanár, aki művészeti alapvetéseit könyvben is kiadta, a Kandinszkij-vonalhoz csatlakozott, a Blaue Reiter csoporthoz, ami kék lovast jelent szó szerint, érdemben pedig a természet, a gyermekrajzok, az állatok világának nemesen egyszerű szépségét, romlatlanságát. Ehhez akartak méltók lenni Javlenszkijék, Paul Klee és a brassói Mattis Teutsch, akit Kassák Lajos MA című újságjában indított el a karrier útján. A berlini haladó szellemiségű lapokban is felfigyeltek a tehetséges művészre és kiállításokkal, megjelenésekkel biztosítottak számára állandó európai jelenlétet. A kezdeti figuralitás (öregapját még sárgás, drappos-zöldes tónusú arcképen örökíti meg) lassan tájábrázolássá redukálódik a múlt század tízes éveiben. Kedvtelve festett habos rózsaszín, friss-zöld, mályvaszín, derengő-kék dombvonulatok, Kárpátok szabdalta látképsorozat kerül ki keze alól, mellőzve minden, emberre utaló motívumot. Aztán a pasztellszínek átváltanak haragos, erőszakos koloritba, már csak a vihar rángatta csupasz faágak láthatók, utána ez is egyszerűsödik, absztrakt formákra. A 20-as évektől kezdve Kompozíciók címmel fest, mindenki azt gondol-vetít beléjük, amit akar. Mattis Teutsch fafaragásait is láthatjuk, színes, amorf, begubózott figurái 1930 után már ébenfába, alumíniumba és gipszbe álmodott nyúlánk, női alakokká váltanak. Amikor a háború előszele érezhető, visszatér a figurális ábrázoláshoz: elképzelt, ideális arányú embertestei a hatalmasra tervezett pannók, reliefek nagyszabású vállalkozását hirdetik, de csak papíron maradnak, soha nem lesz belőlük szobor vagy textil. Színei „kifakulnak”, újra a kezdetek finom sárgás, lösztónusú, könnyed ecsetkezelése érezhető. Politikai vesszőfutása azonban megöli benne a művészt, az ötvenes évekre kiég. 1960-ban hal meg Romániában. Szász Judit

Előrejelző

Viasat3 - Charlie angyalai

Az első civilizációk

Korábbi nemzedékek ifjúkorának közös olvasmányélménye volt A régészet regénye. Sokan belőle éreztek rá először, mit is jelent és hogyan is történik a letűnt civilizációk titkainak faggatása. Most, a Magyar Könyvklub új sorozatának elegáns kiállítású könyveit szemlélve látható, mennyit fejlődött, hogyan kényezteti e tárgykörben is az érdeklődőt kortársi könyvkiadásunk jobbik része. A mai, sokszor kényszerű, az időhiány szabta igényekhez alkalmazkodik a kötetek feszes szerkesztése, amelynek köszönhetően az információk javát képek hordozzák ugyan, hiszen az ilyenfajta modern könyv már nem regény, ám a kiegészítő-magyarázó elbeszélő részekben mégis megtaláljuk a régészet varázsos romantikáját, hangulatát. A sorozat első kötete Ó-Egyiptomba kalauzolja az olvasót. Oda, ahol „a ma emberét is bámulatba ejtik és csodálattal töltik el a műalkotások, amelyek túlélték az évezredeket és napjainkban is kifürkészhetetlen titkok őrei.” Hiszen örök téma például a piramisok rejtélye. Amilyen lélegzetelállítóak azonban ezek a monumentális alkotások, olyan megkapóak a kor művészetének kisebb, olykor egészen apró remekei is. A nagyság többnyire zord fenségével szemben ezek nagyon is emberiek, gyakran kifejezetten kedvesek. A régi egyiptomiak az írás művészetét is a legmagasabb színvonalon művelték. A kötet megismertet a Halottak Könyvével, amely a „nagy utazáshoz” ad kitanítást. Aki pedig azt hinné, a fáraóknak még nem kellett gyakorolniuk a politika mesterségét, az olvassa itt II. Ramszesz szózatát az építőmunkásaihoz: „Ti válogatott és a szakmában járatos, ügyes kezű munkások! Ti vagytok azok, akik emlékeket faragtok nekem... Én ismerem a ti hősies, kiváló munkátokat: mindenki örülhet, aki ebben dolgozik, hiszen a hasa tele van. A csűrök tömve vannak gabonával számotokra, mert nem akarom, hogy egy napig is hiányt szenvedjetek táplálékban.” Modern korunk egyetlen diktátora sem mondhatná ékesebben. A könyv oldalain elénk áll a nagy fáraók sora, köztük a titokzatos vallásújító Ehnaton, a legendás Tutanhamon, akihez leginkább kötődnek a fáraók átkának borzongató feltevései, Hatsepszut, az asszony fáraó, akinek alakja európai világunkból leginkább talán Nagy Katalinéhoz hasonlatos. Az út innen Mezopotámiába vezet. Találkozhatunk a hajdan nyelvi rokonaink hírébe hozott sumérokkal, mai ismereteink szerint az írás feltalálóival. Megismerhetjük a legrégibb fennmaradt epikus költeményt, nagy királyuk, Gilgames eposzát. Rácsodálkozhatunk Ebla páratlan értékű dokumentumkincsére: 17 ezer ékírásos agyagtábla, köztük könyvelési, közigazgatási iratok, jogi okmányok, irodalmi művek. Látjuk Mári városát, Ur királyi temetkezési helyének kincseit. A legutóbbi évszázadok építészetében oly markánsan megjelenő birodalmi stílus a maga monumentális alkotásaival talán az asszír királyok alatt teljesedett ki először, hogy hirdesse - mint azóta is - építtetőinek nagyságát. Közel-Kelet. Kánaán, a Biblia földjén járunk. Máig fennmaradt régi, szép hagyomány: ninivei domborműveken láthatjuk, hogyan foglalták el az asszírok i.e. 701-ben a kánaáni Lákist és hajtották el a hadifoglyokat és egyéb zsákmányukat. Jerikó, a legősibb város. Történelem előtti élete teljes pompájában először i.e. 8350 és 7350 között bontakozott ki, az első település felett 25 különféle lakóréteget lehet megkülönböztetni. Arad, egy kánaáni nagyváros a Negev sivatagban. Kumrán és a nagyhírű holt-tengeri tekercsek. Büblosz, a főníciai város csodás látképei és építészeti emlékei. És az út betetőzése: Jeruzsálem. Osman Péter

Pénzügyminiszterek reggelire

Kihívó cím, hiszen a közismert Mikszáth-tárca, A pénzügyminiszter reggelije jut róla az eszébe mindenkinek, akinek még dereng valami a középiskolai tananyagból. Az az írás az ájult szervilizmusról szólt, ilyesminek viszont még az árnyékát sem lehet felfedezni azokban az interjúkban, melyeket Rádai Eszter készített a rendszerváltás utáni két kormányzati ciklus pénzügyminisztereivel. Az eredetileg a Beszélőben közölt, most pedig a folyóiratot kiadó Stencil Alapítvány és a Helikon közös kiadásában megjelent interjúkban Rabár Ferenc, Kupa Mihály, Szabó Iván, Békesi László, Bokros Lajos és Medgyessy Péter számol be a magyar gazdaság átalakulásának kulcsfontosságú időszakáról, beleértve a saját szerepüket. Az előszót író Antal László úgy fogalmaz: az interjúalanyok mérleget készítettek, amelyet most majd az olvasók fognak auditálni. A mérlegben ki-ki végigelemzi az általa irányított korszak legfontosabb pénzügyi irányítási döntéseit és eseményeit – pontosabban Rádai Eszter végigelemezteti velük. Nagyon udvariasan, nagyon felkészülten, de olykor a kíméletlenségig célratörően húzza ki a választ olyan kérdésekre is, amelyeket interjúalanyai talán már nem szívesen feszegetnének. Kupa Mihálytól például megkérdezi, nem bánja-e a Hankiss Elemér – akkoriban a Magyar Televízió elnöke – fegyelmi ügyében játszott szerepét, Medgyessy Pétertől, hogy mit gondol ma a Postabank ügyéről, Bokros Lajosnak a nevéhez kötődő csomagon kívül a Budapest Bankról – és az onnan kapott végkielégítéséről – is beszélnie kell, Rabár Ferenccel pedig elmondatja, miben is állt a Matolcsy Györggyel való, végül is lemondáshoz vezető konfliktusa. Ráadásul mindettől nem borul fel az interjú egyensúlya: a megkérdezettek elsősorban a saját szubjektív politika- és gazdaságtörténetüket beszélik el, esetenként a legszemélyesebb módon, s ez teszi a kötetet igazán vonzóvá az érdeklődő laikus számára is. Rabár például a mára már történelemmé vált taxisblokád színfalak mögötti eseményeiről árul el alig ismert részleteket, Békesi elmondja, mit is gondolt Horn miniszterelnökségéről, Szabó Iván az Antall–Csurka párharc mellett arra is kitér, hogy bizony csak legenda Antall József állítólagos szellemi végrendelete, amelyben Orbán Viktort nevezte volna meg utódjaként. A kötetből kirajzolódó összkép – írja Antal László – „semmiképp sem szisztematikus gazdaságtörténet, inkább impresszionista vázlat". E nélkül a vázlat nélkül azonban az utókor sokkal nehezebben írhatná majd meg azt a bizonyos szisztematikus gazdaságtörténetet, mint ahogy az újságíró-iskolák oktatói is hálásak lehetnek majd a könyvért. A mintaszerűen felépített, precíz életrajzi jegyzetekkel ellátott kötetből érdemes lesz külön csak a kérdéseket végigolvastatni a médiatanoncokkal: így ugyanis megtudható, miként lehet késsel-villával, elegánsan, de mégiscsak elfogyasztani a pénzügyminisztereket reggelire. (NAPI)