BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Diószegi József

07.
13.
00:00

Jelentős elbocsátásra készül a pécsi Elcoteq

Összesen 680 fős csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi hivatalnak a finn érdekeltségű, elektronikai eszközök bérgyártásával foglalkozó Elcoteq, de ettől kevesebbtől kíván megválni a cég a jövő hónap végéig − mondta a Napinak a vállalat pécsi egységének emberierőforrás- és jogi igazgatója, Krippl Zoltán. (Azért jeleztek ekkora létszámleépítést, mert a jogszabályok alapján a bejelentettnél többet nem, de kevesebbet el lehet küldeni). Az Elcoteq legutóbb mintegy két évvel ezelőtt kényszerült hasonló lépésre, akkor 700 fős leépítést jelentett be, amiből a végén 300 fős elbocsátás lett. Kripp azt is elmondta, hogy a társaság − amely az említett 680 főt is beszámítva 2800 főt foglalkoztat − most azért kényszerül a leépítésre, mert egyik megbízásuk időközben megszűnt, azt pedig még nem lehet tudni, hogy a második félévben sikerül-e, s ha igen, milyen megrendeléssel pótolni a most kieső munkát. Reményre adhat okot, hogy a távközlési eszközöket gyártó kínai Huawei bővíteni kívánja magyarországi tevékenységét, s ennek keretében további megrendelésekhez juttatná az Elcoteqet Pécsett, ahol már most is készítenek különböző berendezéseket a kínai cég számára.

Szerző(k):
Diószegi József
07.
12.
00:00

A korábbi tervnél is kevesebb személyautót adhatnak el idén

A tavalyi gyenge év után és az idei első félévi újgépjármű-forgalombahelyezési eredményeket figyelembe véve 2011-ben sem várható sokkal jobb, ezért a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) módosította piaci előrejelzését. Eszerint a korábbi prognózisban foglalthoz képest mintegy tíz százalékkal kevesebb személygépkocsit állíthatnak forgalomba az idén, a nagyhaszonjárművekből viszont a tervezettnél sokkal többet.

Szerző(k):
Diószegi József
07.
12.
00:00

Vonatot és villamost is szállítana a Bombardier

A kanadai gyökerű közlekedési járműveket gyártó Bombardier vasúti kocsikat és motorvonatokat is szállítana Magyarországra, és bekapcsolódnának az IC-kocsik korszerűsítésébe is − mondta Chris Antonopoulos, a Bombardier-csoport értékesítési és üzletfejlesztési alelnöke egy tegnapi sajtóbeszélgetésen, aki szerint a budapesti HÉV-szerelvények is felújításra szorulnak, és ebben is látnak lehetőséget, sőt villamosokat is gyártana Budapestre az 1-es és 3-as vonalra. Az alelnök lapunk érdeklődésére elmondta, hogy bár a cég indult a debreceni villamosbeszerzési pályázaton, végül nem nyújtott be ajánlatot.

Szerző(k):
Diószegi József
07.
11.
00:00

Őszre lesz kész a külgazdasági stratégia

A tervek szerint az ősszel véglegesítik a jelenleg szakmai, társadalmi  egyeztetés alatt lévő kormányzati külgazdasági stratégiát − tudta meg a Napi Gazdaság. Ez olyan összetett program, amely a teljes külgazdaságot lefedi, vagyis a kereskedelemfejlesztés mellett a befektetésösztönzéssel is foglalkozik − mondta lapunknak a tervezet elkészítésében meghatározó szerepet játszó Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) szóvivője, Orodán Krisztián. A stratégia lényeges eleme a meglévő exportpiacok megtartása mellett az új piacok szerzését célzó elképzelések megfogalmazása, elsősorban a Balkánra, Kelet-Európára és Ázsiára vonatkozóan.

Szerző(k):
Diószegi József
07.
11.
00:00

Új szerződést ír alá a főváros és az Alstom

A fővárosi önkormányzat július 14-ei rendkívüli közgyűlésének napirendjén szerepel az Alstom metrókocsik beszerzésével kapcsolatos előterjesztés − erősítette meg a Napi Gazdaságnak a Népszabadság információját Szűcs Somlyó Mária, az önkormányzat kommunikációs vezetője. Szűcs szerint a korábbi, 21-ei dátumot a szabadságolások miatt hozták előbbre. Más forrásból úgy tudjuk, július 20-án este írja majd alá az új szerződést Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, a francia Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója. A korábbi megállapodást − amely szerint az Alstom 22 szerelvényt szállít a 2-es metró vonalára − felmondta az önkormányzat, mert a gyártó nem tudta beszerezni a forgalomba állításhoz szükséges típusengedélyt.

Szerző(k):
Diószegi József
07.
08.
00:00

Bővült az Audi Hungaria vezetése

Ulrich Minke lett július 1-jétől az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyártásért felelős ügyvezető igazgatója. Az új igazgató Ingolstadtból, az Audi AG-től érkezett. Az 58 éves szakember audis karrierjét 1981-ben kezdte Ingolstadtban a rendszertervezésen, 1983-ban logisztikai területre váltott, a gyártási programtervezés és -irányítás csoportvezetője, majd 1984-től vezetője volt. Ezt követően 1988 és 2010 között különböző logisztikai és szervizterületeket irányított Ingolstadtban és Neckarsulmban. Tavaly novembertől a Járműgyártás Győr projekt vezetőjeként tevékenykedett, ennek keretein belül felel a tervezésért, míg a jövőben annak irányításáért. Az új ügyvezető igazgató mostantól Thomas Faustmann-nal, az ügyvezetés elnökével, Johannes Roscheck pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatóval, Achim Heinfling termelésért felelős ügyvezető igazgatóval és Rozman Richárd személyügyekért felelős ügyvezető igazgatóval együtt áll a vállalat élén.

Szerző(k):
Diószegi József
07.
08.
00:00

Elkezdődött az Audi győri bővítése

Tegnap lerakták az Audi új gyárrészlegének alapkövét Győrben, ahol a bővítés eredményeként teljes értékű járműgyártás valósulhat meg. Az első autók 2013-ban gördülnek le a szalagról − jelentette be Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke. Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke elmondta, a korábbi terveket kiegészítve egy présüzemet is kap a telephely, ezzel teljes termelési skálát építenek ki Győrben − a préseléstől a fényezésen át az összeszerelésig. A jelenleg Győrben összeszerelt járműmodellek karosszériája Ingolstadtban készül és vasúton érkezik Magyarországra. Stadler szerint ezáltal a tervezetthez képest további 300 új munkahely jön létre, összességében a következő években 2100 új dolgozót vesznek fel. A tervek szerint évente akár 125 ezer autó is készülhet a magyarországi Audinál, ahol a vállalat negyedik teljes értékű autógyára lesz, a beruházás értéke 900 millió euró (mintegy 240 milliárd forint). A bővítést tavaly szeptemberben jelentette be a társaság (Napi Gazdaság, 2010. szeptember 24.).

Szerző(k):
Diószegi József