Több száz milliárdból fejleszthet a MÁV
Több száz milliárdból fejleszthet a MÁV
Bulizás felsőfokon és percalapon
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Telekom az idén nyáron is hozzájárult ahhoz, hogy a Heineken Balaton Sound fesztivál közönségének minél több minőségi élményben legyen része, illetve azokat könnyen megoszthassa rokonaival, ismerőseivel. A T-Mobile-teraszon esténként a világ minden tájáról érkező dj-k és formációk vették birtokba a színpadot. Ott volt a világ tíz legjobb dj-jének egyike, John Digweed, aki már 2011 nyarán bevéste a nevét a Heineken Balaton Sound partylegendáriumába elsöprő sikert arató house-maratonjával. Fellépett még a techno, az acid house és a drum\'n\'bass világában is otthonosan mozgó Josh Wink, a kortárs dél-amerikai klubkultúra fenegyereke, Ricardo Villalobos legjobb tanítványaként is ismert Luciano, hogy a hajnalig tartó buli hangulatról és a szédületes tempóról gondoskodjanak dj-társaikkal öt éjjelen át. A T-Mobile teraszán mindezeken túl igazi felüdülés várta a fesztiválozókat és a megszokott kényelmi szolgáltatások mellett ingyen internetet és mobiltöltő állomást vehettek igénybe, és azok sem maradtak le semmiről, akik csak egy-egy koncert idejére szerettek volna a fesztiválra ellátogatni, hiszen a Heineken Balaton Soundon igénybe lehetett venni a mobilon is megvásárolható percalapú fesztiváljegyet.
Újabb vezetékes és mobilajánlat
A T-Home és a T-Mobile újabb, vezetékes és mobilszolgáltatásokat egyben kínáló díjcsomagokat vezet be a piacra. A korábbi, négy szolgáltatást magukban foglaló Paletta M és XL csomagok mellett mostantól L méretű csomagot is választhatnak az előfizetők, továbbá ha lakóhelyükön a műszaki lehetőségek a Magyar Telekom Nyrt. vezetékes internetszolgáltatásainak igénybevételét nem teszik lehetővé − de mobilinternet-szolgáltatás elérhető −, a tévé- és mobiltelefon-előfizetésük mellé mobilinternet-szolgáltatást is igénybe tudnak venni a Paletta Trio csomaggal.
Már több mint 150 ezer T-Home iptv-előfizető
A T-Home iptv-előfizetőinek száma az elmúlt időszak dinamikus növekedését követően meghaladta a 150 ezret. A hagyományos televíziózást gyökeresen átalakító iptv-szolgáltatást hazánkban elsőként a T-Home (illetve elődmárkája, a T-Online Magyarország) indította el 2006 novemberében, és a kereskedelmi forgalomban is egy ideig kizárólag ez a márka nyújtotta ezt a szolgáltatást. \"A hazai távközlési piac és a fogyasztói szokások átalakulásával a tévé, az internet és mobiltelefon képernyői egyre fontosabb szerepet játszanak az életünkben. Büszke vagyok rá, hogy egyre többen használják és élvezik az interaktív televíziózás élményét kínáló iptv-szolgáltatást\" − mondta Király István, a Magyar Telekom marketing vezérigazgató-helyettese.A szolgáltatások képernyői közötti átjárhatóságot elősegítve a T-Home legújabb ajánlatában az új iptv-előfizetők kedvezménnyel vásárolhatnak okos telefont. Mint ismeretes, a T-Home nemrég az iptv-szolgáltatásra előfizetők számára több interaktív tévéalkalmazást vezetett be: így többek között a Mindentudás Egyeteme előadásaihoz kapcsolódó iptv-megoldást, a tévé képernyőjén megjeleníthető, automatikusan frissülő Árfolyam, napi, heti, havi előrejelzéseket mutató Horoszkóp, valamint a Netpincér alkalmazást, amelynek segítségével a televízió képernyőjén keresztül lehet ételt rendelni.
Versenyelőnyt jelenthet a sebesség
A gazdasági válság és a különadó dacára mindhárom magyarországi mobiltávközlési cég jelentős hálózatépítésbe kezdett. Bár ma még az ügyfelek jó része nem használja ki a jelenlegi (3G) technológiában rejlő lehetőségeket, a társaságok beruházásai már a következő generációs (4G) lehetőségeket is megnyitják az ügyfelek előtt. E téren a magyarországi cégek követő magatartást folytatnak − mondta a Napi Gazdaságnak Endersz Frigyes, az IFUA Telekommunikációs Kompetencia Központjának vezetője, aki azt is elmondta, hogy a 4G-s hálózatok fejlesztése egy hosszú technológiai fejlődés fontos állomása. A műszaki fejlesztés már jó néhány éve megkezdődött, az első 4G-s hálózatot 2009 végén adták át Svédországban. A 4G-s hálózat az ügyfeleknek sokkal nagyobb sávszélességet, a szolgáltatóknak pedig alacsonyabb üzemeltetési költséget jelent. A technológia, illetve ezzel párhuzamosan a felhasználási területek és szokások fejlődése következtében az adatforgalom folyamatosan növekszik (egy év alatt akár háromszorosára) és ezzel egyidejűleg a mobil hozzáférés iránti igény is fejlődik. Ez tehát egy olyan technológiai és egyben üzleti \"megatrend\" része, amelyet kisebb mértékben befolyásol egy gazdasági visszaesés. Egyúttal azt is látni kell, hogy a hálózatfejlesztés hosszú távú döntés, maga a kivitelezés is éveket vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy aki hálózatfejlesztésbe kezd, az nem a jelenlegi környezetben kíván versenyképes lenni, hanem egy-két év múlva − amikor remélhetőleg a gazdasági helyzet is kedvezőbb lesz − kíván rendelkezni azokkal a képességekkel, amelyek versenyelőnyt biztosíthatnak számára. Ezért van az, hogy bár első ránézésre nem tűnik racionális lépésnek egy ilyen, gazdasági visszaeséssel, illetve iparági különadóval sújtott környezetben a hálózat nagymértékű fejlesztése, aki hosszú távon versenyben kíván maradni, annak rá kell szánnia a szükséges erőforrásokat. A fejlesztés tehát évekig eltarthat, s mindenki a startvonalra igyekszik, hogy amikor megjelenik a valós fogyasztói igény, készen álljon − tette hozzá Endersz Frigyes.
Az utasok és az erdők tartják el a kisvasutakat
A kisvasutak közül azok vannak viszonylag szerencsésebb helyzetben, amelyeket erdészetek tartanak fenn − itt ugyanis bevételt generál a faszállítás is az eladott jegyek mellett. Az önkormányzatok, egyesületek alternatív forrásokra vannak utalva.
Nem ütemezik át a tervezett eljárásokat
A 2011-re tervezett közbeszerzéseket még a jelenleg hatályos szabályozás alapján kell lebonyolítani − ezt a választ kaptuk a fejlesztési tárcától, sőt a felügyelete alá tartozó Állami Autópálya Kezelő Zrt., illetve Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nevében is a minisztérium nyilatkozott annak kapcsán, hogy mennyire befolyásolja a tárca, valamint a cégeik közbeszerzési gyakorlatát a majdani jogszabály − például a törvény változásai miatt elhalasztanak-e valamilyen beszerzést. Az indirekt válaszból arra lehet következtetni, hogy ezt nem tervezik. A 2011. július 11-én elfogadott közbeszerzési törvény 2012. január 1-jén lép hatályba, a hozzá tartozó végrehajtási rendeletek ez év őszén készülnek el. Ezt követően nyílik lehetőség az új törvény és végrehajtási rendeletei alapján beszerzések kiírására.
Titkolóznak az autópálya-építők
Az autópálya-beruházó társaságok féltve őrzik azokat az információkat, hogy milyen jellegű és értékű jótállási és szavatossági munkálatokat kellett elvégezniük az elmúlt időben a pályákon.
Titkolják az autópálya-építők jótállási munkáikat
Az autópálya-beruházó társaságok féltve őrzik azokat az információkat, hogy milyen jellegű és értékű jótállási és szavatossági munkálatokat kellett elvégezniük az elmúlt időben a pályákon. Feltehetően azért tekintik hétpecsétes titoknak, mert az a munkájuk minőségéről árulkodna, és az is kiderülne, mennyit kellett a pénzükből a pluszmunkára fordítaniuk. Az M6/60-as Szekszárd−Bóly−Pécs közötti szakaszát építő Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt.-től csak annyi választ kaptunk, hogy az érintett autópálya-szakaszon a garanciális javítási munkálatok a határidők figyelembevételével és a forgalom lehető legkisebb korlátozása mellett zajlanak − ez logikus, hiszen ezeken a napokon kevesebb használati díjat kapnak a cégek.
Zűrzavar vár Budapestre ősszel
A budapesti 23 kerület csaknem felében látnak útépítési és -felújítási munkához ősztől; több mint 21 kilométeren végeznek majd munkálatokat.