Elegendő a központosított hulladéklerakók kapacitása
Elegendő a központosított hulladéklerakók kapacitása
A gödör alját keresik a vendéglátók
Az előző évek tendenciáit követve idén se nyüzsögnek a külföldi vendégek a vendéglátó-ipari egységekben a Magyar Nagydíj idején - mondta lapunknak Vágvölgyi Mihály, a Noguchi Porter Novelli partnerigazgatója. A csökkenés 2000 körül kezdődött és várhatóan az idei év lesz a gödör alja - tette hozzá. Régebben, a kilencvenes évek közepén gyakorlatilag meg sem lehetett mozdulni a pálya környékén található éttermekben, italmérésekben: Schumacher és Häkkinen miatt rengeteg német, illetve finn turista látogatott hazánkba, akik főleg az alkoholfogyasztást pörgették fel - volt olyan ital-nagykereskedés, ahol a teljes vodkakészletet pótolni kellett. Ahogy a két világbajnok visszavonult a versenyzéstől és a Forma-1 iránti érdeklődés is alábbhagyott, az idegenforgalmi bevételek is megcsappantak - most még erre egy lapáttal rátesz a válság. A turisták rendszeresen bejártak a belvárosba és az ottani helyek forgalmát is megdobták - idén ezekben is kisebb forgalom várható. (A nagydíjra érkező külföldiek általában a hagyományos éttermeket preferálják a gyorséttermekkel, a franchise-rendszerben működő helyekkel szemben.) Ezzel párhuzamosan a magyar vendégek is jóval gyérebben látogatnak ki a versenyre, így az ő részükről sem várható jelentős forgalomnövekedés, pedig időközben megfizethetőbbek lettek a belépők.
Nem hagyják veszni a paprikatermelőket a gyárak
Nem piaci elven határozzák meg a fűszerpaprika termelői árát sem az Univer Product Termelő és Kereskedelmi Zrt.-nél, sem a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-nél. Az Univer jelenleg 140 forintot fizet az édes, 160 forintot pedig az erős fűszerpaprika kilogrammjáért, a kalocsai üzem pedig 129 forintért vásárolja fel az első osztályú paprikát - tavalyhoz képest átlagban 20 százalékkal emeltek az árakon. Abban mindkét vállalatnál egyetértettek - tudta meg lapunk -, hogy ha nem emelnek, azzal ellehetetlenítették volna a paprikatermelőket. A megemelt árakból fakadó költségeket az Univer be tudja építeni az értékesítési árakba, Kalocsán pedig innovatív megoldásokkal kompenzálják a kiesést: a paprika szárítását nem gázalapú fűtéssel, hanem biomasszával oldják meg. Az Univernél kedvezően vélekedtek az exportpiacok állapotáról; a cég marketingmunkájának köszönhetően a kivitel növekszik - jelenleg Románia a legfőbb felvevőpiacuk. Kalocsán tavaly 15 százalékkal emeltek az exporttermékek árain, idén azonban már nem tudják ezt megtenni a piacvesztés veszélye nélkül. Mindkét társaságnál felhívták a figyelmet az importtermékek veszélyeire: az Univernél egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a boltokban már csak antarktiszi fűszerpaprikát nem találunk. A kalocsai cégnél úgy látják, hogy a rossz minőségű, olcsóbb termékek veszélyt jelentenek a magyar piacra, mivel a fogyasztókat gyakran megtéveszti ezek élénkpiros színe - íz helyett gyakran ez alapján döntenek. A csomagolt őrölt paprikák piacán ilyen gondok nem merültek fel, ott a magyar termékeket preferálják a vásárlók. A kereskedelmi láncokkal való tárgyalás során a kalocsai vállalat méltányos árat tudott kiharcolni: a szállítás leállításával fenyegetőztek az alacsony beszerzési ár miatt, mire a kereskedők visszatáncoltak - idén átlag 1200-1300 forintot fizetnek egy kilogramm paprikáért.
Milliárdos informatikai tendereket írt ki a KSZF
Adatbázis-kezelők és számítógéprendszerek szállítására jelentetett meg központosított közbeszerzési felhívásokat negyvenmilliárd forint becsült értékben a MeH Központi Szolgáltatási Főigazgatóság.
Orosz ultimátum az Opelért folyó háborúban
Tegnap lejárt a határidő az Opelre adandó végső ajánlatok benyújtására, de még az utolsó napok is drámai fordulatokat hoztak a General Motors európai leányvállalatáért vívott háborúban. Több hónapos alkudozás és harc után még mindig nyitott a verseny a Magna kanadai-orosz konzorcium, a belga RHJ tőketársaság és a Beijing Automative Industry Company (BAIC) között - állította Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszter (képünkön), aki határozottan utalt arra, hogy a német kormány az eddigieknél jobb készpénzes ajánlatokat vár az autógyártóért. Guttenberg azt mondta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak, hogy az új Opelnek (amely magában foglalja a GM nagy-britanniai leányvállalatát, az Opelekkel megegyező autókat kínáló Vauxhallt is) jelentős tőkével kell indulnia, ami azt jelenti, hogy az ajánlattevőknek nagyobb kockázatot kell vállalniuk. Enélkül az Európai Bizottság sem fogja jóváhagyni a mentőakciót. Hetekkel a német parlamenti választások előtt az ügy szükségszerűen politikai kérdéssé vált - a kormány kénytelen mindent megtenni az Opel megmentésért. Guttenberg elmondása szerint sem a készpénzes támogatás, sem az igényelt állami hitelgarancia-vállalás mértéke nem lesz döntő, azt az ajánlatot fogadják el, amelyik a leghatékonyabban és a leggyorsabban talpra állítja a céget. Ez egyben azt is jelenti, hogy kizártnak tartják azt a lehetőséget, hogy a GM visszavásárolja az Opelt. A BAIC, az egyik legkisebb kínai autógyártó beérné 2,64 milliárd eurós állami hitelgaranciával, az RHJ 3,8 milliárdot akar, míg a német kormány által favorizált Magna konzorcium - amelyben meghatározó szerepe van az állami tulajdonú orosz Szberbanknak és a GAZ autógyártónak - 4,5 milliárdot. A kormány azonban csak 1,5 milliárd eurót ajánlott fel. A Szberbank és a Magna vezette konzorcium ultimátumot adott a General Motorsnak: amennyiben az GM az Opellel együtt nem adja el az autógyártó "immateriális javait" is, kiszállnak a versenyből - tudta meg a Kommerszant. A Magna ragaszkodik ahhoz, hogy saját márkaneve alatt adjon el Opel gépkocsikat, tetszése szerint változtathasson a technológián és lemásolhasson bármilyen megoldást, amit felhasználhat saját modelljeinél. Mind az orosz, mind a német kormány pártolja a kanadai-orosz ajánlatot. Amennyiben a Magna és Szberbank konzorciuma kerül ki győztesen, először történik meg, hogy nyugati vállalat teljes mértékben eladja immateriális javait egy orosz társaságnak.
Irán ráhajtott a Nabuccóra
Elég valószínű, hogy Irán részt vesz a Nabucco-projektben - mondta a Fars iráni hírügynökségnek tegnap Azizallah Ramezani, a nemzeti gázvállalat elnöke. A világ második legnagyobb tartalékával rendelkező Irán éves szinten 10 milliárd köbméter gázt tud biztosítani, ami a Nabucco tervezett kapacitásának harmada. Figyelembe véve, hogy a megállapodást a múlt héten aláíró államok nem lesznek képesek megtölteni gázzal a vezetéket, minden bizonnyal Irán lesz a földgáz egyik forrása - tette hozzá a gáztársaság vezetője. A múlt hét szerdáján - két nappal a dokumentum aláírása után - az iráni olajminiszter-helyettes, Szejd Reza Kazaizade jelentette ki, hogy Teherán potenciális forrásnak tekinti magát. Az európai vállalatok tisztában vannak azzal, hogy a projekt gazdasági szempontból akkor lesz sikeres, ha Irán részt vesz benne - idézi a Tehran Times a miniszterhelyettest. Irán részvételének lehetősége már a projekt kezdetekor felmerült, de politikai okok miatt Teheránt egyelőre kihúzták a lehetséges szállítók listájáról. Irán nukleáris programja miatt nem lehet potenciális forrás, ebben a kérdésben nem változott a véleményünk - mondta pénteken Richard Morningstar, az Egyesült Államok energiakérdésekkel megbízott rendkívüli nagykövete, de azt nem zárta ki, hogy álláspontjuk a jövőben - amennyiben Irán rendezi vitás ügyeit a nemzetközi közösséggel - megváltozhat. Az orosz Trojka Dialog egyik elemzője szerint Irán pillanatnyilag nem tekinthető potenciális gázszállítónak - Azerbajdzsán, Türkmenisztán és a 15 milliárd köbmétert biztosítani tudó Irak a három legesélyesebb jelölt.
Régiós összefogásra buzdít a GE
A válság ellenére a tavalyi hatvan hallgatóval szemben az idén már hetvenen vehetnek részt a General Electric (GE) Foundation és a Nemzetközi Oktatási Intézet (IIE) közös szervezésű ösztöndíjas programjában. A világszerte 14 országban futó programot Kelet-Közép-Európában 2003-ban indították útjára és azóta több mint 320 cseh, szlovák, lengyel, magyar és román egyetemista számára tette lehetővé vezetői képességeik fejlesztését és egy regionális kapcsolati hálózat kialakítását. A GE Foundation Scholar-Leaders program első évében még csak 15 hallgató nyerte el a pályázatot, az elmúlt hét év 321 hallgatójára összesen 1,3 millió dollárt szánt a filantróp szervezet. A program nyertesei két éven keresztül fejenként évi 1500 euró ösztöndíjban részesülnek. A két év leteltével a hallgatók nem válnak a GE munkavállalójává és állást sem ajánlanak fel nekik, habár az interjúk során előnnyel indul az a pályázó, akinek önéletrajzában szerepel a GE Foundation programja. Magyarországon öt felsőoktatási intézményből - a Budapesti Corvinus Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, a Pécsi Tudományegyetemről és a Pannon Egyetemről - pályázhatnak gazdasági, menedzsment, illetve műszaki, mérnöki szakokon tanuló diákok. A szervezők célja, hogy a különböző szakokról egyenlő arányban kerüljenek be a programba a diákok, ám a magyar nyertesek között inkább a gazdasági vonalat képviselő egyetemisták szerepelnek. Az ösztöndíjat nyert diákok a program segítségével mind szakterületükön, mind társadalmi értelemben vezetőkké válnak, ezáltal olyan fiatal értelmiségiek és szakemberek régiós hálózata jön létre, akik később fontos szerepet tölthetnek be a gazdasági és társadalmi fejlesztésben, ami kiemelten fontos a térség további fejlődése és integrációja szempontjából - jelentette ki Dávid Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara ügyvezető igazgatója a nyári budapesti szeminárium első napján. A rendezvény második napján a diákok a Közép-európai Egyetemen (CEU) hallgattak előadásokat. Bojár Gábor, a Graphisoft társalapítója a kommunikációs képességekről, Bánlaki György volt amerikai nagykövet pedig a vezetői készségekről tartott prezentációt. A harmadik nap keretében az ösztöndíjasok Királyrétre utaztak, ahol csapatépítő programokon vettek részt. A program során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mindenki megtalálja azt a szerepet, amellyel később vezetőként is azonosulni tud: a csapatokban a posztokat folyamatosan váltogatták, ezzel is a kooperáció fontosságát próbálták kiemelni. A nyári szemináriumon kívül a szerencsések saját hazájukban lehetőséget kapnak arra, hogy egy napon át "árnyékként" kövessék a GE egy vezetőjét - a visszajelzések szerint a hallgatók különösen értékelik ezt a programot. Az ösztöndíj legújabb eleme, hogy a végzős hallgatók egy karrierszeminárium keretében tovább mélyíthetik nemzetközi gazdasági ismereteiket. Az eseményt az idén májusban Prágában rendezték, a program résztvevőinek önkéntes munkát is kell vállalniuk. A programban külön hangsúlyt kap, hogy a különböző nemzetek diákjait a csapatversenyek során egymással vegyítik és próbálják felhívni a figyelmüket a regionális összefogás fontosságára. A jövőt csak úgy tehetjük jobbá, ha segítjük a tehetséges fiatalok kibontakozását és ráirányítjuk a figyelmüket arra, hogy a kelet-közép-európai országok csak összefogva és együttműködésben tudnak kiemelkedő sikereket elérni - mondta Cezary Maczka, a lengyelországi BPH-GE Money hr-igazgatója.
Bankgarancia-programot indít a gazdasági tárca
Várhatóan 2009. augusztus közepén indul útjára - elsődlegesen a termelő tevékenységet végző vállalkozások részére - a gazdaságélénkítési bankgarancia-program, 50 milliárd forintos keretösszeggel. A program kisvállalkozásoktól a nagyvállalatokon át a feldolgozó- és építőiparban, a logisztikai és információtechnológiai szektorban, a hulladékgazdálkodásban, egyes szállítási ágazatokban és a vendéglátásban biztosít forgóeszközhitel-felvételi lehetőséget oly módon, hogy a hitel tőkeösszegének 80 százalékára piaci alapú bankgaranciát biztosít - jelentette be Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A bankgarancia 125 millió és 5 milliárd forint közötti, legfeljebb 5 éves lejáratú forgóeszközhitel felvételét teszi lehetővé, alapvető célja, hogy középtávon garantálja a vállalkozások működéséhez szükséges forgóeszköz-finanszírozást. A vállalkozások 2011. december 31-éig köthetnek szerződést a programot lebonyolító Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel.
Továbbra is drágák az élelmiszerek
Miután tavaly a világ több pontján lázadások törtek ki a rekordmagas élelmiszerárak miatt, a válság terjedésével sejthető volt, hogy a legfontosabb élelmiszerek árai visszaesnek. A helyzet azonban egyáltalán nem ilyen egyértelmű, sőt sok országban még mindig jelentős problémákat okoz a drágaság - derül ki a BBC felméréséből. A tavaly év elején és 2007 során csúcsot döntő árak csökkenésére a jobb termések, a mérséklődő kereslet és a zuhanó olajár adott alapot. Azonban az előző 12 hónapot felölelő kutatás szerint világszinten 5 százalékkal emelkedtek az alapvető élelmiszerek - hús, tejtermékek, gabonafélék, cukor, olajok és zsírok - árai. Nairobiban harmadával, Buenos Airesben ötödével növekedtek az árak, míg a felmérésben szereplő két leggazdagabb városban, Brüsszelben 10 százalékkal, Washingtonban 17 százalékkal estek. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) adataiból kitűnik, hogy tavaly év végén meredeken zuhantak az árak, azonban azóta újra emelkedésnek indultak, bár nem érik el a tavalyi szintet. Az idén májusban a szervezet élelmiszerár-indexe 29 százalékkal alacsonyabban állt, mint a tavaly júniusi csúcs, de a 2009-es februári legalacsonyabb értéknél így is 10 százalékkal magasabb. A FAO kiemeli, hogy bár az élelmiszerek árai estek a tavalyi rekordhoz képest, még további csökkenést várnak, miközben az árvolatilitás kockázata továbbra is fennáll. A BBC kutatásával összhangban a nemzetközi szervezet is rámutatott, hogy a tavalyi élelmiszerválság által leginkább sújtott fejlődő országokban a magas árak még mindig makacsul kitartanak. Ráadásul a fogyasztók vásárlóereje is csökkent, ezért a süllyedő árak ellenére továbbra is ugyanolyan nehézségekbe ütköznek, mint tavaly. Az újbóli emelkedés okait azonban nem könnyű feltárni: elképzelhető, hogy a fejlődő országok népességnövekedése és a középosztály növekvő húsfogyasztása áll a háttérben, de általános, az egész világra érvényes választ nehéz találni. Moszkvában az élelmiszerárak január-áprilisban 5,8 százalékkal nőttek, ami majdnem tízszerese az Európai Unióban tapasztalható 0,6 százalékos növekedésnek. A háttérben minden bizonnyal a rubel drasztikus gyengülése áll, ugyanis az ország élelmiszerszükségletének 30 százalékát külföldről elégíti ki. Jakartában, ahol tavaly 10 ezren vonultak utcára a magas árak miatt, csökkent a rizs ára, miután a kormány exportjának megkezdését júniusról augusztusra halasztotta.
Rázós ajánlatok a 400 forintos euró miatt
Mivel a debreceni villamosbeszerzésre pályázó külföldi társaságok 400 forintos euróval számoltak, a túl magas árajánlatok miatt újra ki kellett írni a pályázatot, de most már euróban.