Három, összesen 38-43 milliárd forint értékű informatikai közbeszerzési eljárást hirdetett a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF). A Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH) tartozó KSZF a központosított közbeszerzési rendszerhez tartozó költségvetési szervezetek, valamint az ahhoz önként csatlakozó intézmények számára köt majd a nyertes szállítókkal négyéves keretmegállapodásokat. Az adatbázis-kezelő szoftverekre, fejlesztőeszközökre és a kapcsolódó szolgáltatásokra kiírt tender előzetesen becsült értéke 10 milliárd forint. Az ajánlatok részekre bontva is benyújthatók, így IBM (3,5 milliárd), Oracle (5,5 milliárd) és Sybase (egymilliárd forint keretösszegben) vagy azzal egyenértékű fejlesztői platform szerinti adatbázis-kezelő szoftverekre. A pályázóknak az elmúlt három évre vonatkozóan fel kell tudni mutatniuk legalább tíz, különböző felhasználó részére végzett, a közbeszerzés tárgya szerinti referenciamunkát. A tárgyalásos eljárás részvételi határideje augusztus 17.
A főigazgatóság által kiírt másik két beszerzés számítógéprendszerek szállítására és a kapcsolódó szolgáltatások teljesítésére vonatkozik. Az egyik, 8 milliárd értékű kiírás teljes, x86 portfólióval rendelkező gyártmánycsaládokra, szerverekre, munkaállomásokra, notebookokra (például Dell, Lenovo, Apple, Acer, Albacomp, DTK, Toshiba vagy azzal egyenértékű gyártmányokra), a másik, 20-25 milliárd forint becsült értékű felhívás pedig HP, IBM, Sun, SGI, Bull/Nec, Fujitsu gyártmánycsaládokkal egyenértékű számítógéprendszerek és szolgáltatások beszerzésére irányul. Az előbbi tender esetében a részvételi jelentkezés határideje augusztus 18-a és legfeljebb 21 pályázóval kötnek majd keretmegállapodást, míg az utóbbinál augusztus 19-e a határidő és 28 ajánlattevőt választanak ki. Az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás alapján értékelik.
A kiírásokban a programok és berendezések brandjeit példaként jelölte meg a KSZF, hozzátéve hogy azokkal "egyenértékű" gyártmányokat is elfogad. Ez az informatikai közbeszerzéseknél elfogadott módszer, és semmilyen fenntartásunk nincs ezzel kapcsolatban, a márkák megnevezésének nincs versenykorlátozó hatása - mondják az Informatikai Vállalkozók Szövetségénél.
