Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Hatalmas tűz ütött ki egy törökországi parfümraktár épületében, a tragédiának halálos áldozatai is vannak.
Szerző(k): EconomxAz oroszországi olaj- és gázimportra kivetett szankciók alóli mentesség eléréséről számolnak be a nyugati sajtóban Donald Trump és Orbán Viktor washingtoni találkozója kapcsán, amelyről több lap megjegyzi, hogy az amerikai források és a magyar kormányfő nyilatkozata némiképp eltér egymástól. A „Putyinbarát magyar vezető” a kampánytámogatás reményében is utazott Washingtonba – emelte ki több külföldi lap.
Szerző(k): EconomxA Gelato Festival World Masters-t fagyi-vb-nek szokták, erre a rangos versenyre jutott be egy balatoni cukrász.
Szerző(k): EconomxA XIII. kerületi, elsősorban gyerekeket érintő tömeges megbetegedések miatt vizsgálatok sora kezdődött meg. Az esetlegesen érintett három cég együttműködik a hatóságokkal, de számukra az a fontos, hogy minden kisgyermek meggyógyuljon. 470 óvodás és iskolás gyerek jelentkezett orvosnál hasmenéses, hányásos tünetekkel pénteken, közülük több mint negyvenen kórházba is kerültek.
Szerző(k): EconomxAz izraeli miniszterelnököt, minisztereket és a hadsereg főparancsnokát azzal vádolják, hogy „szisztematikusan” emberiség elleni bűncselekményeket követtek el Gázában.
Szerző(k): EconomxKedvelt orvosnőnek veszett nyoma. Dr. Kett Antónia gerincműtétje után a kórházból távozott, feltételezhetően még most is Szegeden van, láthatóak rajta a műtét utáni kötések.
Szerző(k): EconomxCsapadékos napok jönnek, lesz ahol több, lesz, ahol kevesebb esőre számíthatunk, de sok lesz a felhő felettünk, és kissé hűvösebb is lesz a hétvégén.
Szerző(k): EconomxLehet, hogy a vízhiány miatt evakuálni kell Teherán lakóit - az iráni elnök erre a következtetésre jutott, miután lassan teljesen elfogy az ivóvíz. Ennek mikéntjéről azonban nem beszélt. Teheránt is megviseli a szárazság, évizedek óta nem látott aszály tombol.
Szerző(k): EconomxAz Egyesült Államok budapesti nagykövetsége nyilvánosságra hozta a pénteki washingtoni Orbán-Trump csúcstalálkozón születetett megállapodások részleteit.
Szerző(k): Economx