Kijött a BÉT havi összefoglalója, kiderült, melyik papír, hogy teljesített áprilisban.
Szerző(k): EconomxA célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár a hatodik egymást követő alkalommal. A Fed honlapján megjelent közlemény szerint továbbra is a teljes foglalkoztatottságra és a 2 százalékos inflációs célok tartására törekednek. Ameddig ez nem teljesül stabilan, marad a célsáv.
Szerző(k): Németh TamásMegint sikerült nagyot fordítania Elon Musknak a cégét sújtó negatív hullámon. Az eredmények nem jönnek, de sikerült olyan hírfolyamot produkálni, amivel érzékeny veszteséget okozott a részvényt shortolóknak és arra is van esély, hogy sikerült technikailag is emelkedő trendbe állítani az árfolyamot.
Szerző(k): EconomxMadrid kivételével valamennyi részvénypiac emelkedéssel kezdett a kontinensen.
Szerző(k): EconomxMegszűnt a betétekre vonatkozó kamatplafon, rövidebb lekötésre is találni két számjegyű ajánlatot, de érdemes résen lenni.
Szerző(k): T. E.Valamennyi vezető európai börze jó hangulatban kezdett hétfőn, ráadásul az olaj ára is csökkent.
Szerző(k): EconomxPutyin megdöbbentette az EU-t: az orosz elnök váratlanul úgy döntött, hogy kisajátítja a német Bosch és az olasz Ariston cégek oroszországi leányvállalatait. Berlin és Róma felháborodva reagált.
Szerző(k): Thurzó KatalinA napokban ismertette a Magyar Posta legfrissebb terveit, illetve a tavalyi évet lezáró adatait. Így most a vállalat szakembereit arra kértük, hogy lapunknak részletesen ismertessék a terveik mögött meghúzódó számításokat. Mindenekelőtt összességében két dolgot kell leszögezni az ország legnagyobb foglalkoztatójával kapcsolatban: egyrészt közszolgáltatóként az állampolgárok számára a küldeményeket – körülményektől függetlenül – el kell juttatnia a legkisebb településtől kezdve Budapest legbelsőbb kerületéig, és a kapcsolatteremtés legalapvetőbb módját, a levélküldést mindenki számára elérhető módon és áron kell biztosítania. Ezt jelenti az egyetemes szolgáltatói lét, vagyis például egy belföldi elsőbbségi levelet, amit másnapra kézbesít a Posta, 330 forintért szállít el, miközben az üzemanyagárak 650 forint körül vannak.
Szerző(k): Szabó GyulaA vezető európai értékpapírpiacokon csökkentek az árfolyamindexek London kivételével, ahol új rekord is született. A BHP 39 milliárd dolláros ajánlatot tett az Anglo American bányavállalatra.
Szerző(k): Horváth Tibor