A londoni piacok hétfőn ünnep miatt zárva tartanak.
Szerző(k): EconomxAz egyik legrégebbi, ciklikusságon alapuló befektetési stratégia szerint most kell mindent eladni tőzsdén és a félretett pénzzel csak november végén visszatérni a részvénypiacra. A „Sell in May” mondásnak még mindig van ereje a tőzsdén, csak a jelek szerint egyre kevesebb.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz MBH Bank friss felmérése szerint havi 80 ezer forint megtakarítással rendelkeznek azok, akik rendszeresen félre tudnak tenni. A lakosság 48 százaléka azonban csak egyszer-egyszer bővíti a malacperselyét.
Szerző(k): Horváth BalázsValamennyi európai börze pozitív tartományból indult reggel.
Szerző(k): EconomxKijött a BÉT havi összefoglalója, kiderült, melyik papír, hogy teljesített áprilisban.
Szerző(k): EconomxA célsávot 5,25-5,50 százalékon hagyta, immár a hatodik egymást követő alkalommal. A Fed honlapján megjelent közlemény szerint továbbra is a teljes foglalkoztatottságra és a 2 százalékos inflációs célok tartására törekednek. Ameddig ez nem teljesül stabilan, marad a célsáv.
Szerző(k): Németh TamásMegint sikerült nagyot fordítania Elon Musknak a cégét sújtó negatív hullámon. Az eredmények nem jönnek, de sikerült olyan hírfolyamot produkálni, amivel érzékeny veszteséget okozott a részvényt shortolóknak és arra is van esély, hogy sikerült technikailag is emelkedő trendbe állítani az árfolyamot.
Szerző(k): EconomxMadrid kivételével valamennyi részvénypiac emelkedéssel kezdett a kontinensen.
Szerző(k): EconomxMegszűnt a betétekre vonatkozó kamatplafon, rövidebb lekötésre is találni két számjegyű ajánlatot, de érdemes résen lenni.
Szerző(k): T. E.