Több jó hír is érkezett a héten a nyugdíjasok számára, az egyik ilyen, hogy korábban megkapják a járadékot májusban, a másik, hogy lehetőségük nyílik az időseknek is a családi házuk korszerűsítésére. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön. A KSH szerint több mint négyszeresére emelkedett a dolgozó nyugdíjasok száma, a szakértő úgy látja, ez a gazdaságnak, és a nyugdíjasok jövedelmi helyzetének is jót tesz. Bár a hazai nyugdíjak távolodnak az uniós átlagtól, nemzetközi trend, hogy az idősek visszatérnek a munka világába – emiatt is egyeztetnek már világszerte a nyugdíjkorhatár-emeléséről.
Szerző(k): Németh TamásMiközben a háztartások havi átlagos jövedelme nettó 551,5 ezer forintra emelkedett, a felük maximum 100 ezer forintot költ élelmiszerre. Az érintett családok tagjaira átlagosan naponta legfeljebb 1333 forint jut.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaLehetőségük nyílik az időseknek is a családi házuk korszerűsítésére, így az elvárt, legalább 30 százalékos energetikai megtakarításnak köszönhetően a rezsijük érdemben csökkenhet. Ugyanakkor vannak feltételek, melyekhez alkalmazkodniuk kell, hogy sikerrel pályázhassanak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz Energiaügyi Minisztérium közlése szerint a közel száz településen működő távhőszolgáltatók együttesen 7 milliárd forinttal több forráshoz juthatnak az idén.
Szerző(k): Vermes ÁdámA környékbeliek már régóta küzdöttek azért, hogy ne legyen többé illegális hulladéklerakó az elhagyatott Petőfi laktanya.
Szerző(k): T. E.Az Energiaügyi Minisztérium közlése szerint az uniós ütemterv május elsejére 37 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók töltöttségére. A legfrissebb adat 68 százalékos, ezzel nemcsak a mostanra elvárt szintet múlja jócskán felül, hanem a július elejére megköveteltet is meghaladja.
Szerző(k): Németh TamásBár a makrogazdasági számok azt feltételeznék, hogy a lakosság derűsebben látja a jövőt, ettől még nagyon messze állunk. Megnéztük a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. és a Nézőpont Intézet legfrissebb számait.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaNem volt hiány hazai makrogazdasági adatokban a múlt héten: megismerhettük az államháztartás első negyedéves helyzetét, a februári keresetek alakulását, a márciusi foglalkoztatottsági adatokat. Emellett kamatot csökkentet az MNB, ahogy fontos negyedéves amerikai adatok is napvilágot láttak.
Szerző(k): Fellegi Tamás, Vermes ÁdámAz idei szezonban 500 forint alatti gombócárakra már nem igazán lehet számítani.
Szerző(k): Hercsel Adél