Januárban 35 milliárd forintos tartozással indítják az évet a kórházak, de egy finanszírozási átalakítás miatt már 2024-ben 50 milliárd forinttal csökkenhet az eladósodottságuk, mondta az Economxnak adott interjújában Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója. Beszélt arról is, hogy nem engedheti meg magának az állami egészségügy, hogy a betegek fájdalmak között egy évet várjanak a térdprotézis műtétjükre. Szóval van teendő a kórházakban.
Szerző(k): Koncsek RitaJó hírt kaptak a startupok munkavállalói, de az új lehetőségnek is vannak feltételei. Mutatjuk a részleteket.
Szerző(k): EconomxA miniszter szerint a gazdaság helyzete jelenleg ennyit tesz lehetővé. A raktárban porosodó lélegeztetőgépeknek is lesz helyük.
Szerző(k): EconomxHazánkban az elmúlt két esztendőben nem csökkent a dohányzók száma. Viszont ha már ez a helyzet, van-e mód arra, hogy csökkentsük a szervezetbe bevitt káros kémiai anyagok mennyiségét? Erről szólt a BAT Hungary Ártalomcsökkentés és innováció című fóruma, ahol a Századvég Intézet bemutatta az új kutatását is, amely az újgenerációs termékek hazai ismertségét és megítélését vizsgálta, összevetve a két évvel ezelőtti felmérés eredményeivel.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz ukrán hírszerzés vezetőjét, Kirilo Budanovot akarta megmérgezni Oroszország, ám véletlenül annak feleségét, Marianna Budanovát sikerült. A hírt maga az ukrán védelmi hírszerzés is megerősítette.
Szerző(k): Zádori BenceAz SMA mintaprogram tavaly novemberben indult el, a szülők háromnegyede élt az ingyenes szűrés lehetőségével, 9 babánál derült ki a genetikai probléma, a génterápiát pár hetes korban megkapták, és teljes életet tudnak élni. Velkey György az Economxnak azt mondta, mindenki azon dolgozik, hogy az SMA-szűrés 2024. január 1-től is elérhető legyen mindenki számára.
Szerző(k): Koncsek RitaRon DeSantis floridai kormányzó hivatalában 24 percig feküdt egy igazgató ellilult arccal, felhasadt homlokkal, mire észrevették, hogy rosszul lett. A 74 éves Pete Antonacci egy heves, vitákkal megspékelt értekezletről viharzott ki hirtelen, és közel fél órán keresztül nem tűnt fel senkinek, hogy baj van. A már régóta szívbetegséggel küzdő igazgatót már nem tudták megmenteni.
Szerző(k): EconomxMost zárult le nyolc, az EU által finanszírozott EFOP-pályázat, ami a koronavírusjárvány alatt a magyar büdzsét terhelő költségeket kompenzálja. 50 milliárd forintot hívhattunk le orvosok és szakdolgozók bér-és járulékköltségeire, valamint 35,6 milliárd forintot gyógyszerköltségekre illetve gyorstesztekre.
Szerző(k): Koncsek RitaAz előadás közben mélybe zuhanó Szász Júlia egyszer már elhagyta a kórházat, ám most mellkasi sérülése miatt visszament.
Szerző(k): Economx