logisztika

04.
27.
11:27
Bemondta a Magyar Posta, új korszak kezdődik, amit mindenki érez majd

Bemondta a Magyar Posta, új korszak kezdődik, amit mindenki érez majd

A napokban ismertette a Magyar Posta legfrissebb terveit, illetve a tavalyi évet lezáró adatait. Így most a vállalat szakembereit arra kértük, hogy lapunknak részletesen ismertessék a terveik mögött meghúzódó számításokat. Mindenekelőtt összességében két dolgot kell leszögezni az ország legnagyobb foglalkoztatójával kapcsolatban: egyrészt közszolgáltatóként az állampolgárok számára a küldeményeket – körülményektől függetlenül – el kell juttatnia a legkisebb településtől kezdve Budapest legbelsőbb kerületéig, és a kapcsolatteremtés legalapvetőbb módját, a levélküldést mindenki számára elérhető módon és áron kell biztosítania. Ezt jelenti az egyetemes szolgáltatói lét, vagyis például egy belföldi elsőbbségi levelet, amit másnapra kézbesít a Posta, 330 forintért szállít el, miközben az üzemanyagárak 650 forint körül vannak.

Szerző(k): Szabó Gyula
04.
27.
04:52
Fellázadtak a dolgozók, több áruházban lebénult a kiszolgálás

Fellázadtak a dolgozók, több áruházban lebénult a kiszolgálás

Az inflációs nyomás miatt elmérgesedett a helyzet több, Magyarországon is jelenlévő áruházlánc európai központjaiban. A németeknél bérvita miatt sztrájkolnak a Metro és az Ikea alkalmazottai, míg a francia Decathlon hátraarcot vett a belga piacon, ezért aggódnak a szakszervezetek.

Szerző(k): Thurzó Katalin
04.
26.
07:53
Kockázatos vállalkozásba kezdett az amerikai hadsereg

Kockázatos vállalkozásba kezdett az amerikai hadsereg

Ideiglenes kikötőt építenek a Földközi-tengeren a Gázai övezetnél.

Szerző(k): T. E.
04.
26.
07:41
Hatalmas tranzakcióval vásárolt be a Mol a Waberer’s-ből

Hatalmas tranzakcióval vásárolt be a Mol a Waberer’s-ből

A hulladékgazdálkodás után a szállítmányozásban is megvetette a lábát az energiacég.

Szerző(k): T. E.
04.
25.
20:02
Még több szálloda épülhet itthon, de nem a magyaroknak

Még több szálloda épülhet itthon, de nem a magyaroknak

A jegybank friss jelentése szerint a szállodaszektor a legnagyobb túlélő, az irodapiac lemaradásban van. A gazdasági növekedés kulcsának a dezinflációt tartják, az év végére 2-3 százalékos bővüléssel számolnak. Finanszírozási oldalról erős a magyar bankszektor, ugyanakkor szigorításokra számítani lehet.

Szerző(k): Horváth Balázs
04.
24.
20:01
Orbán Viktor régi barátainak köszönhető, hogy Ukrajna fegyverekhez jut

Orbán Viktor régi barátainak köszönhető, hogy Ukrajna fegyverekhez jut

A republikánusokkal folytatott csata után Joe Biden aláírta az Ukrajnának szánt segélycsomagot. Hogyan fordult a kocka, amiben Donald Trumpnak és a lengyel elnöknek is nagy szerepe volt?

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
04.
24.
18:46
Kreml: folyamatos csapásokat fogunk mérni a nyugati fegyverekre

Kreml: folyamatos csapásokat fogunk mérni a nyugati fegyverekre

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azzal fenyegette meg Ukrajnát és szövetségeseit, hogy a Kreml fokozni fogja a támadásokat az Ukrajnában tárolt vagy érkező nyugati fegyverek ellen, és még a bevetés előtt meg fogja ezeket semmisíteni.

Szerző(k): Eisenkrammer Nóra
04.
24.
17:47
Újabb akvizíció a futárszektorban

Újabb akvizíció a futárszektorban

A Sameday a Sprinter futárszolgálat felvásárlására tett szándéknyilatkozatot, a tulajdonosváltást még a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja.

Szerző(k): K. R.
04.
24.
13:35
Már az egész országot behálózza a Spar, látszik is az eredményeiken

Már az egész országot behálózza a Spar, látszik is az eredményeiken

Csak 2023-ban huszonöt üzlettel bővült a hálózat.

Szerző(k): K. O.
04.
23.
17:55
Építőipar: gyors lassulás, lassú gyorsulás

Építőipar: gyors lassulás, lassú gyorsulás

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen két évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több, mint egy évnyi válságtünet tehát bő három éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

Szerző(k): Juhász Attila