Az amerikai Szenátus végleges támogató döntése előtt pár órával az orosz védelmi miniszter azt közölte, hogy „növeljük a logisztikai központok és a nyugati fegyverek tárolóbázisai elleni támadásokat”.

Az amerikai Képviselőház a hétvégén fogadta el a 95 milliárd dolláros külföldi segélycsomagot, amelyet Joe Biden elnök aláírásával véglegesít.

Sojgu azt is hozzátette, hogy országa eloszlatta a nyugati fegyverzet felsőbbrendűségének mítoszát, és az orosz erők uralják a kezdeményezést a frontvonalon. „Nagy harci potenciálunk lehetővé teszi, hogy folyamatos tüzet zúdítsunk az ellenségre, és megakadályozzuk, hogy tartsa a védelmi vonalat” – mondta a miniszter. Oroszország kedden közölte, hogy eltalált egy ukrán fegyverraktárt, és megsemmisítette egy amerikai HAWK légvédelmi rakétarendszer kilövőjét – írja az Euronews

A hadműveleti-taktikai repülések, a rakétaerők és az Orosz Föderáció tüzérsége folyamatos csapásokat fog mérni az Egyesült Államokban gyártott rendszerek bármelyikére

– közölte a moszkvai védelmi minisztérium.

Fokozottan kell óvni a fegyvereket 

Az új finanszírozás biztosítja Kijev számára az égetően szükséges fegyvereket és erősítést ahhoz, hogy leküzdje Oroszország több mint két éve tartó invázióját. Az ukrán elnök egy héttel korábban jelezte, hogy a nyugati katonai támogatások nélkül nem tudja állni az orosz nyomást országával szemben.

Ukrajna és szövetségesei számára létkérdés, hogy a hatalmas méretű és méregdrága fegyverzet el is érje a célját, és ne pusztuljon el használat előtt, így gondoskodni kell a depók, szállítási útvonalak és kilövési pontok biztonságáról.

Elsődleges feladat a potenciális értékes célpontok kiemelt légvédelme. A Defense One elemzője szerint értelmetlen és hatástalan kilőni egy kétmillió dolláros töltetet egy húszezer dolláros drónra, amikor nem is biztos, hogy eltalálja.

Ezért ki kell építeni azt a digitális zavaró rendszert is, amelyek elvakítják vagy elterelik a kiemelt célpont felé tartó ballisztikus vagy cirkáló rakétákat.

Mi van a legelső szállítmányban?

Sojgu fenyegetésének órájában született döntés Washingtonban arról is, hogy a Biden-kormány egymilliárd dolláros azonnali fegyvercsomagot küld Ukrajnának.

A márciusban engedélyezett 300 millió dollárnál jóval nagyobb „átmeneti” csomag jórészt Stinger légvédelmi lőszert, járműveket, 155 milliméteres tüzérségi lőszert és Javelin páncéltörő lőszert tartalmaz. Ezek sürgős szállítása életbevágó egy esetleges tavaszi orosz offenzíva megállításához vagy legalábbis lassításához, amíg az új nagy szállítmány meg nem érkezik. Ez utóbbi részben már utazásra készen áll és a héten elindulhat, de nagyobb tömegeire majd még várni kell.

Erre a hatalmas csomagra sürgős szükség van, Ukrajna számára, aki Oroszország könyörtelen bombázásával néz szembe; Izrael számára, amely Irán példátlan támadásaival szembesült; a menekültek és a konfliktusok és természeti katasztrófák által érintettek számára szerte a világon, beleértve Gázát, Szudánt és Haitit is; és partnereink számára, akik biztonságot és stabilitást keresnek az indo-csendes-óceáni térségben

– mondta Biden elnök a szenátusi döntés után kiadott közleményében.