Meglepő, hogy könnyen megelőzhető betegségekbe viszonylag sokan halnak bele Szlovákiában, elsősorban azért, mert megfeledkeznek arról az aranyszabályról, hogy ezek ellen beoltassák magukat.
Szerző(k): Komócsin SándorAzonnali ellátást nyújtó orvosi központot nyitott XI. kerületi Multiklinikáján a Doktor24. A Doktor24 Express elindításával a 3000 négyzetméteres Multiklinika – a komplex szakorvosi, sebészeti és diagnosztikai szolgáltatások mellett – immár a hirtelen felmerülő egészségi problémával érkező ügyfelek fogadására is felkészült.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy eddig ismeretlen vírust azonosítottak japán tudósok, amely képes megfertőzni az embert és betegséget is okoz a szervezetben. A Jezo-vírusnak nevezett, kullancscsípéssel terjedő új kórokozó lázzal, valamint a vérlemezkék és a leukociták csökkenésével járó betegséget okoz. A felfedezés rávilágít, hogy nemcsak koronavírus-típusok terjedhetnek az állatvilágból az emberekre.
Szerző(k): Szabó DánielPiacra lépett a legújabb labordiagnosztikai eljárás a DualDur, amely azonosítja a kullancsok által terjesztett Lyme-kór okozóját a betegség bármely időszakában, akár már a csípést követően egy héten belül is - közölte a fejlesztő Lyme Diagnostics Kft. az MTI-vel. A fejlesztést egymilliárd forinttal támogatta az Európai Bizottság.
Szerző(k): Domokos ErikaArra kell számítani, hogy az éghajlat változásával és a felmelegedéssel a meleg klímához szokott, egzotikus kullancsok könnyebben megmaradnak és továbbfejlődnek a mi égövünkben is - írja az infostart.hu. A félelem helyett inkább a felkészülésre kell koncentrálnunk.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAlig három hónappal az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő projektje indítása után előkerült az első példány a keresett, hazánkban nem őshonos Hyalomma kullancsból. A Vas megyében felfedezett példányt molekuláris biológiai módszerekkel vizsgálják a továbbiakban a pécsi Nemzeti Virológiai Laboratóriummal együttműködésben, hogy megállapítsák, fertőzött-e kórokozókkal.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt évek hazai időjárása kedvezett a kullancsoknak, ami az embereknél és a háziállatoknál is több csípéshez vezetett – derül ki a több mint 3000 válaszadó 14 ezer csípésadatát összesítő felmérésből. A válaszadók többsége valamilyen módon már védekezik a kullancsok ellen, jellemzően zárt ruházattal, riasztószerekkel, és a háziállataikat is igyekeznek óvni a vérszívóktól.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚjra jelentősen, milliárdokkal nőtt a magyarországi patikák gyógyszerforgalma - írta meg a Világgazdaság.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMég azelőtt kell megakadályozni a trópusi betegségeket átvivő, már Magyarországon is jelenlévő inváziós szúnyogfajok térnyerését, mielőtt elterjednének az általuk terjesztett betegségek - mondta a Portfolio-nak Kemenesi Gábor, virológus kutató, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa.
Szerző(k): Szepesi Anita