Megakadt az infláció csökkenése, de a legnagyobb gond az, hogy innentől a bázishatások az áremelkedések mellett dolgoznak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első magyarországi távfelügyelt boltok, amelyek a technológiának hála a hét minden napján, a nap 24 órájában működni tudnak majd.
Szerző(k): Z. B.Az inflációval kapcsolatban a legfontosabb kérdés az üzemanyagárak alakulása és a szolgáltatószektor árazási gyakorlata lehet. A legnagyobb emelkedés az üzemanyagáraknál pont az áprilisi felmérési időszakra esett – jelezték az Economxnak nyilatkozó szakértők a pénteken megjelenő inflációs adatok előtt, amit a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közöl. Az előző év azonos időszakához képest már csökkenhetett az élelmiszerek átlagára.
Szerző(k): Rádi BalázsKedvezően alakulnak bizonyos mutatók, de az Economxnak nyilatkozó gazdasági szakértők szerint egyelőre még nem jelenthető ki, hogy jobban él a magyar társadalom, mint néhány évvel ezelőtt.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaEgy éves távlatban 10 százalék felett a visszaesés az ipari volumenben, a legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában is jelentős visszaesés következett be. Az ipar teljesítményét jelentősen befolyásolta az ünnepek miatti leállás, valamint a továbbra is meghatározó a gyenge európai külpiacok, elsősorban a német gazdaság gyengélkedése, kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a statisztikai hivatal adatsorát.
Szerző(k): T. E.Március volt az első hónap 2022 szeptembere óta, amikor az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom növekedést mutatott éves összehasonlításban.
Szerző(k): Vermes ÁdámTeljesen átalakítja az e-kereskedelmet a Temu: a hagyományos hazai e-kereskedők számára szinte megugorhatatlan feladat a webshopok olyan fejlesztése, amely magas szintű ügyfélélményt nyújt, kellő biztonsággal.
Szerző(k): Nagy László NándorÉledezik ugyan a boltok forgalma, de nem pörgött fel.
Szerző(k): T. E.Az idei év első két hónapja is erős keresletet hozott az áruvásárlási hiteleknél, mind a megkötött szerződések száma, mind az értéke jelentősen növekedett az egy évvel korábbihoz képest. Az áruhitel-piac jó teljesítményét az online kiskereskedelem térnyerése és a tartós fogyasztási cikkek drágulása egyaránt ösztönzi.
Szerző(k): Károly Gábor