Az MBH Bank elemzői idén nagyjából 110-130 ezer adásvételre számítanak. 2024-ben 1000 milliárd Ft feletti új szerződéses volument várnak a szakértők a lakáscélú hiteleknél.
Szerző(k): Vermes ÁdámOlyan árak repkednek a belvárosi kerületekben, hogy azzal kevesen tudnak versenyezni.
Szerző(k): K. O.Együttesen is igénybe vehetjük a CSOK Pluszt és a falusi CSOK-ot, így a korábbinál egyszerűbben juthatnak nagyobb összeghez a gyermeket vállaló házaspárok.
Szerző(k): Zádori BenceA dokumentumok beszerzése mellett érdemes energetikai tanácsadásra is gondolni.
Szerző(k): K. O.A lakóhelyeként kiszemelt településen az exminisztert jobban kedvelik, mint volt férjét, Magyar Pétert.
Szerző(k): S. A. S.A tavalyi évhez képest idén mintegy 20 százalékkal drágább lesz az ingatlanjaink üzemeltetése – mondta el az Economxnak a Lakásszövetkezetek Országos Szövetségének (LOSZ) elnöke, aki szerint ennek oka az infláció, és a személyi kiadások, valamint az energiahordozók árának elkerülhetetlen emelkedése.
Szerző(k): Drávucz PéterRendkívül erős előadói felhozatallal kavarja meg az ingatlan- és építőipari konferencia piacot a május 16-i Proptech Innovation NOW.
Szerző(k): Horváth TiborNémileg úgy tűnt, hogy a piac egyhelyben toporog, sőt, kissé csökkentek is az árak a fővárosi ingatlanpiacon. Ennek azonban vége.
Szerző(k): Zádori BenceÁprilisban 2 százalékkal visszaestek a bérleti díjak a korábbi hónapok lélektani csúcshoz képest.
Szerző(k): Vermes Ádám