Egy éves távlatban 10 százalék felett a visszaesés az ipari volumenben, a legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában is jelentős visszaesés következett be. Az ipar teljesítményét jelentősen befolyásolta az ünnepek miatti leállás, valamint a továbbra is meghatározó a gyenge európai külpiacok, elsősorban a német gazdaság gyengélkedése, kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium a statisztikai hivatal adatsorát.
Szerző(k): T. E.Matura Tamás Kína-szakértő, a Corvinus Egyetem docense szerint a jövőben aggodalomra adhat okot, ha a vissza nem térítendő uniós források hiánya miatt a kormány újabb kínai hitelekkel kívánja fenntartani a gazdasági növekedést. Ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, milyen ajánlattal érkezik hazánkba a kínai elnök.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz export és az import viszont a várakozások felett emelkedett márciusban a német szövetségi statisztikai hivatal legfrissebb statisztikái szerint.
Szerző(k): Vermes ÁdámA régiós szintű autókereskedeő, az AutoWallis reményét fejezte ki, hogy a kínai elnök látogatása egy újabb kínai autógyár érkezését is jelentheti. A vállalatnál úgy tartják, a kínai márkák európai megjelenése lehetőség a vásárlók számára.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaVáratlanul csökkentek a német gyárak megrendelései márciusban. A feldolgozóipar és a vegyipar sem tudott még felállni a padlóról.
Szerző(k): Vermes ÁdámÁprilis 30-án a spanyol polgárőrség húsz gyanúsítottat tartóztatott le, miután felszámolt egy olyan kokainlaboratóriumot, amely havi 100 kilogramm kábítószer előállítására volt képes.
Szerző(k): Horváth TiborTörténelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Horváth TiborLassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban. A cégek továbbra is a kibocsátás bővülésére számítanak, azonban az optimizmus mértéke kilenchavi mélypontra süllyedt.
Szerző(k): Horváth TiborGőzerővel készül a hazai söripar a kötelező visszaváltási díjas termékek rendszere, a DRS július 1-jei éles startjára. Az iparági szereplők szerint a MOHU által létrehozott és a kereskedőkkel közösen üzemeltetett visszaváltási rendszer el tudja majd érni a kitűzött célt, az italcsomagolások magas színtű, teljes kiépítettségében 90 százalékot is meghaladó mértékű visszagyűjtését. Ezzel megvalósul a szektorban a körforgásos gazdaság. A háttérben zajló munkáról nyilatkozott a Dreher, a Heineken Hungária és a Borsodi is.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs