A GVH jó néhány változtatásra kényszerítette a platformot.
Szerző(k): K. O.Az iBanFirst összegyűjtötte, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a nemzetközi szinten terjeszkedő régiós vállalatoknak. A márkaimázs és a munkaerő utánpótlása, de még a finanszírozás is veszélybe kerülhet.
Szerző(k): H. B.„Ennyi is elég lehet olyan feladatokra, amiket korábban egy óráig tartott elvégezni” – mondta lapunk kérdésére Jeremy Rollison, a Microsoft külső kommunikációs és jogi (CELA) csoportjának uniós kormányzati ügyekért felelős igazgatója budapesti látogatásán. Az adatvédelem területén óriási felelőssége van mindenkinek: a kormánynak, a vállalatoknak, de még az állampolgároknak is. Interjú.
Szerző(k): Horváth BalázsA szakértők a hosszabb jelszavak mellett érvelnek, még akkor is, ha azok bonyolultabbak. Egy 16 karakteres jelszó feltöréséhez például több mint száz évre van szükség.
Szerző(k): Vermes ÁdámAz Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) napokban elfogadott kötelező véleménye hatalmas változásokat hozhat a viselkedésalapú reklámozás terén, amikor is felhasználókat internethasználatuk közben nyomon követik, és így küldenek nekik célzott reklámokat. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint a nagy online platformok várhatóan újragondolják, miképp is közvetítsék személyre szólóan a hirdetők üzeneteit.
Szerző(k): Drávucz PéterA jelölteknek, jelölőszervezeteknek a június 9-ei európai parlamenti, önkormányzati és nemzetiségi választás kampányában is be kell tartaniuk az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletét, azaz a GDPR-t. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a politikai célú adatkezeléseket kiemelten vizsgálja.
Szerző(k): Németh TamásNagyjából 30 millió olyan közösségi profil található meg az interneten, amelynek tulajdonosa már nincsen életben.
Szerző(k): Vermes ÁdámSokaknak kellemetlenséget okozhat, hogy a LinkedIn közösségi platformon a felhasználók láthatják, hogy ki nézi meg a profiljukat. Ezt a funkciót azonban könnyen ki lehet kapcsolni, ezzel megkönnyítve a diszkrét böngészést.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra