Négy hallgatói projekt támogatásáról döntött a BME Pro Progressio Alapítványának pályázatát elbíráló szakmai bizottság, összesen másfél millió forint értékben. A pályázatok elbírálásánál azt tartották szem előtt, hogy az innovatív hallgatói kezdeményezések minél nagyobb időtávon minél több diák szakmai fejlődéséhez járuljanak hozzá. A pályázaton a Gépészmérnöki Kar Mechatronikai Szakosztálya olyan eszközök beszerzésére nyert pénzt, amelyekkel tagjai gyakorlati tudását fejlesztheti. Az egyetemen megszerzett szakismereteket bővítő foglalkozások technikai berendezéseire fordíthatja a pályázati forrást a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Simonyi Károly Szakkollégiuma is. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tehetséggondozó műhelye ösztöndíjakat finanszírozhat majd a támogatásból, amellyel a tehetséges hallgatók tudományos tevékenységét szeretnék ösztönözni. Támogatást kap a Közlekedési és Járműmérnöki Kar, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar diákjainak közös projektje is, amely robotfutballcsapatot fejleszt, hogy részt vehessen a 2013-as robotfoci-világbajnokságon (RoboCup).
A pályázati támogatás nyerteseinek Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át a támogatással járó "Hallgatók a szakmai kiválóságért" elismerést. A díj átadásakor hangsúlyozta, hogy a pályázattal a jövő mérnökeinek kimagasló teljesítményét szeretnék ösztönözni és előmozdítani. Dale A. Martin elmondta, hogy a műszaki tudományok területén a hallgatói kezdeményezések az innovációs képesség jó fokmérői. Innovációra, kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy a jövő kihívásaira választ találjanak. "A fenntartható fejlődés egyik alapvető követelménye velünk szemben ezért, hogy a jövő generáció alkotó munkájának első lépéseit támogassuk" − tette hozzá. Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke a díjjal kapcsolatban örömtelinek nevezte, hogy olyan hallgatói kezdeményezések is megvalósulhatnak, amelyekben a diákok saját erőfeszítéseikkel járulnak hozzá saját és diáktársaik szakmai tudásának gyarapításához.
A Siemens társadalmi felelősségvállalásában kiemelt szerepet kap a tudományos kiválóság támogatása, a BME-vel és egyéb közép- és felsőfokú oktatási intézményekkel kötött hosszú távú megállapodások, illetve társadalmi kezdeményezések (például lányok napja) keretében a vállalat számtalan formában járul hozzá az oktatás, azon belül is a mérnökképzés színvonalának erősítéséhez. A Siemens tevékenységében nemcsak hazánkban, hanem világszerte meghatározó jelentősége van a szakmai teljesítmények előmozdításának, a kiválóság támogatásának. Ennek is köszönhető, hogy tavaly globális szinten 8600 − azaz munkanaponként közel 40 − találmányi bejelentést tett a vállalat, szabadalmi bejelentéseinek száma pedig elérte a 4300-at. Európában az Európai Szabadalmi Hivatal 2011-es rangsora szerint a Siemens kimagasló eredménnyel az első helyen végzett, összesen 2235 szabadalmi bejelentéssel.
Robotfocicsapatot fejlesztenek
A Siemens és a BME közötti hosszú távú együttműködés részeként lebonyolított pályázat célja az volt, hogy hallgatói elképzelések megvalósításával tovább erősödjön a műszaki képzés színvonala. A pályázati támogatást elnyerő diákok robotfocicsapat fejlesztéséhez, tehetséggondozó műhely ösztöndíjaihoz és tudományos hallgatói szervezetek eszközfejlesztéseihez használhatják fel a támogatást.Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Maga a rémálom: Oroszország ökológiai katasztrófát készíthet elő Herszonban
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra