Világszerte körülbelül 400 millió nő ment gyerekként férjhez. Ez azt jelenti, hogy a nők 40 százaléka házasodott meg 18 éves kora előtt. Közülük 23 millióan még 15 évesek sem voltak a házasságkötéskor. Az UNICEF a Lánygyermekek világnapja alkalmából a gyerekházasság kockázataira és következményeire kívánja felhívni a figyelmet. Bár az elmúlt 30 év során a gyerekházasságok száma csökkent, számos dél-ázsiai, kelet-afrikai és közel-keleti országban még mindig bevett szokásnak számít a lányok korai kiházasítása, annak ellenére, hogy azt törvény tiltja. A korai kényszerházasságoknak súlyos következményei vannak. Az ilyen házasságba kényszerült gyerekek jobban ki vannak téve az erőszaknak, a kizsákmányolásnak. Sokukat házi rabszolgaként tartják, jogaiktól megfosztva. Ezek a gyerekek általában nem járhatnak iskolába, és a terhességük során jóval nagyobb az esély arra, hogy belehalnak a szülésbe. A fejlődő országokban a 15−19 éves lányok közül a legtöbben (kb. 50 000-en) a szülés során halnak meg. Azok a lányok, akik 15 éves koruk előtt szülnek, ötször nagyobb eséllyel halnak meg a terhesség során, mint azok, akik 20. életévük után adnak életet első gyermeküknek.
Kiemelés:
Az UNICEF támogatta a Gyermekházasságokat tiltó egyezmény (Child Marriage Prohibiton Act 2006) elfogadását 2006-ban. Azóta folyamatosan szorgalmazza a gyermekházasságokkal kapcsolatos nemzeti stratégiák kidolgozását és végrehajtását.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra