A 2010-ben alapított MesterM-díj jelenleg az egyik legrangosabb hazai elismerés, amelyet a középiskolai matematika-, fizika- és kémiatanárok kaphatnak. A MOL azért hozta létre ezt a díjat, mert ennek alapját azok az elkötelezett tanárok teremtik meg, akik a középiskolában példaadó munkájuk során megszerettetik tanítványaikkal a természettudományos tárgyakat. Ezért kérte fel a főiskolai és egyetemi hallgatókat a MOL, hogy jelöljék egykori tanárukat, akik megismertették őket e tantárgyak szépségeivel és a természettudományi-mérnöki pályára irányították őket.
"A magas színvonalú természettudományos oktatás alapvető pillére az erős hazai gazdaság megteremtésének, ami mindannyiunk érdeke. A díjazott tanárok lelkiismeretes munkájukkal rengeteget tettek azért, hogy minél több leendő szakember kerüljön ki a hazai iskolapadokból" − mondta Somlyai Dóra, a MOL-csoport kommunikációs igazgatója. Április végén zárult le a jelölés, melynek során idén közel 300 jelölés érkezett közel 190 tanárra, akik közül a MOL szakembereiből álló zsűri választja ki a legjobbakat. Egykori tanítványaik jelölése alapján 2012-ben a következő tanárok vehették át a MOL MesterM-díjat és az azzal járó pénzjutalmat.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek