A kormány 150 nagyberuházás tervét készítette el, amelyhez jelentős mennyiségű külföldi tőket is kapott. Ebből építenék meg a Bászra-Bagdad vasútvonalat és a moszuli repülőteret is. A kőolaj ára jelenleg kedvez a kormánynak, erre is alapozva jelentették ki, hogy öt-tíz éven belül újjáépülhet az ország - mondta Wágner Péter Közel-Kelet-szakértő az M1 szombat délelőtti műsorában. (Szíria megmutatta: ezért kell nagyon félni Észak-Koreától.)
A választásokkal kapcsolatban a szakértő azt mondta, a kisebbségben lévő szunnitáknak Szaddam Huszein óta nincs vezetőjük, a síita vezetők pedig keményen bántak velük, jogaikat korlátozták. A síitáknak viszont nincs vezetőjük, öt párt alkot egy koalíciót.
Wágner Péter szerint az amerikaiak által bevezetett megosztást (síita miniszterelnök, szunnita parlamenti elnök és kurd elnök) az irakiak is mesterségesnek tartják, és nem biztos, hogy fennmarad. Az biztos, hogy az ország miniszterelnöke síita lesz, mert az ország lakosságának hatvan százalékát ők teszik ki.
Legolvasottabb
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük