A szíriai eltűnt személyekkel foglalkozó bizottság elnöke hétfőn kijelentette, hogy az Aszad klán több évtizedes uralma és a polgárháború alatt több mint 300 ezer ember tűnhetett el.
Mohammed Reda Dzsalhi, a májusban létrehozott bizottság elnöke közölte, hogy szervezetének mandátuma 1970-től, azaz a néhai Háfez el-Aszad hatalomra kerülésétől napjainkig terjed.
„Becsléseink szerint az eltűnt személyek száma 120 ezer és 300 ezer között van, de ez a szám még ennél is magasabb lehet"
– nyilatkozta a helyi SANA hírügynökségnek.
Több tízezer embert tartóztattak le vagy tűnt el a polgárháború alatt, amely 2011-ben tört ki, miután Bassár el-Aszad, Háfez fia, elnyomta a kormányellenes tüntetéseket. Bassár el-Aszadot 2024 decemberében egy iszlamista lázadókból álló koalíció döntötte meg.
A háború alatt minden felet atrocitásokkal vádoltak, köztük az Iszlám Állam dzsihádista csoportot, amely hatalmas területeket foglalt el Szíriában, és ott erőszakos cselekményeket, köztük kivégzéseket követett el.
„Rendelkezünk egy térképpel, amelyen több mint 63 tömegsír szerepel Szíriában"
– nyilatkozta Dzsalhi. Elmondta, hogy folyamatban van egy adatbázis létrehozása az eltűnt személyekről.
Bassár el-Aszad bukása után több ezer foglyot engedtek szabadon, de sok szíriai továbbra is keresi eltűnt szeretteinek nyomát.
Januárban a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottságának elnöke, Mirjana Spoljaric kijelentette, hogy hatalmas kihívás lesz a polgárháború alatt eltűnt személyek sorsának felderítése. Kifejtette, hogy a Vöröskereszt 43 ezer esetet követ nyomon, de ez a szám valószínűleg jóval alacsonyabb, mint az eltűnt személyek teljes száma.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót