Belehúzott a Tesla az árcsökkentésbe: a cég úgy látja, hogy elérkezett abba a szakaszba, amikor a gyártás volumene elkezd felzárkózni a nagy autógyártókéhoz, így az árakban is fel kell venni a versenyt azokkal. Immár nem az a helyzet, mint eleinte, hogy a Tesla gyártja az elektromos autót, a többiek pedig majdnem kizárólag belsőégésűt, hanem a többi gyártó is felfuttatja a teljesen elektromos és a hibrid modellek gyártását, így már összemérhetők az árak.
Belefér az árengedmény
Az első negyedév folyamán a még csak most felfutóban lévő gyártású Model Y alapára 29 százalékkal csökkent, és ezzel még nem feltétlenül ért véget a folyamat. Kétségtelen, hogy a gyártás volumenének növekedésével a költséghatékonyság is növekszik a Teslánál, ilyen méretű árcsökkentés azonban már az autónként elérhető profitot is jelentősen csökkenti.
Egyelőre a profitmarzs még jóval meghaladja más gyártókét, és addig nem is jelent gondot a csökkenés, amíg a cég új típusokat fejleszt, melyek az általa még ki nem használt piaci szegmenseken jelennek meg. Ilyen a Cybertruck pickup, amit a vevők már régóta várnak, ennek gyártása idén kezdődik, és várhatóan a harmadik negyedévtől már kapható lesz. A Bloomberg szerint a tervezett, az eddigi típusoknál jóval olcsóbb autó fejlesztése is jól halad. Ezek gyártási költsége a tervek szerint a fele lesz a jelenlegi felső középkategóriás típusokénak.
Mint a Ford 100 évvel korábban
Elon Musk szerint a Tesla olyan ütemben növeli a hatékonyságot, mint az autózás hajnalán bő 100 évvel ezelőtt a Ford. A Ford úgy vált kezdetben egyeduralkodóvá, hogy megkezdte a futószalagos gyártás, és ezzel átmenetileg kiütötte a többi gyártót, akik akkor nem tudták gyorsan megvalósítani az új technológiát. A Teslánál persze nem egy ilyen ugrásról van szó, hanem folyamatos fejlesztésről, ami lehetővé teszi, hogy felzárkózzon a legnagyobb gyártók szintjére az eladott autók számában.
Nincs sorbanállás
A társaság árbevétele 24 százalékkal bő 23 milliárd dollárra emelkedett az első negyedévben, az egy részvényre jutó eredmény ugyanakkor csökkent az egy évvel korábbi hasonló időszakéhoz képest. Összesen 440 ezer autót gyártottak a negyedévben és legalább 1,8 millió az idei éves terv. A 440 ezerből viszont csak 423 ezret adtak el, vagyis nincs sorban állás az autókért, ebben azonban szerepe lehet annak is, hogy a vevők a régóta ígért új típusokat várják. Elon Musk ugyanakkor jelezte, hogy a további árcsökkentésekkel előállhat az a helyzet, amikor sokak számára válik elérhetővé az eddig csak vágyott autók megvásárlása.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megtörték a csendet: váratlan karácsonyi üzenetet tett közzé a Kreml a Trump-Putyin találkozóról