A bécsi találkozó nem hivatalos része reggel 8 órakor vette kezdetét, a hivatalos ülés 9 órakor kezdődik.
Reggel fél kilenckor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 73 cent (1,54 százalék) emelkedéssel 48,07 dolláron állt.
A szerdai megbeszélést tétje az, hogy sikerül-e áthidalni az ellentéteteket a szervezet vezető olajtermelője, Szaúd-Arábia, valamint a második és a harmadik legnagyobb termelő között. Irak és Irán képviselői még kedden is azt mondták, hogy nem készülnek termeléscsökkentésre. A két ország együttes olajtermelése napi több mint 8 millió hordó, Szaúd-Arábiáé 10,5 millió hordó.
Az OPEC, amely a globális olajtermelés harmadát adja, szeptemberben arról állapodott meg előzetesen, hogy napi 32,5-33 millió hordóra fogja vissza a termelését a jelenlegi napi 33,64 millió hordóról, hogy ezzel emeljék a kőolaj árát, ami csaknem fele a 2014 közepén mértnek.
A Goldman Sachs és a Barclays elemzői szerint, ha létrejön a megállapodás szerdán Bécsben, akkor a kőolaj ára azonnal 50 dollár fölé ugrik. Ellenkező esetben az energiahordozó ára 40 dollárra zuhanhat.
Irán arra hivatkozva akar kibújni a termeléscsökkentési kötelezettség alól, hogy több év szankció után januártól szüntették meg a vele szemben elrendelt exportkorlátozásokat. A kialakult túltermelésért éppen ezért nem felelős, és értetlenségének adott hangot amiatt, hogy máris korlátoznák az exportját. Irak pedig azzal érvel, hogy pénzre van szüksége az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szembeni harcra.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Vallási feszültség és amerikai beavatkozás: Trump drámai üzenettel igazolta a légicsapást
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói