A dán vállalat arról számolt be, hogy az első félévi nyereség 26 százalékkal 8,1 milliárd dán koronára (1,2 milliárd dollár) ugrott. Maga a fogyasztói értékesítés 14 százalékkal nőtt, jelentősen felülmúlva a globális játékipar összteljesítményét. Neils Christiansen vezérigazgató a siker titkaként elsősorban a különböző generációk sikeres megszólítását jelölte meg.
A Lego, amely évente több milliárdnyi kockát ad el, az utóbbi időszakban több mint 600 különböző anyagot tesztelt, hogy olyan új alapanyagot fejlesszen ki, ami 2030-ra teljesen kiváltaná a mostani olajalapú téglát. Sőt, a Lego 2032-re minden egyes termékét teljes egészében megújuló és újrahasznosított anyagokból állítaná elő. Ám a játékgyártó eddig csak részleges sikereket tud felmutatni ezen a téren.
Ettől függetlenül nem adják fel a küzdelmet, a Lego-téglák olajtartalmát a cég most épp azzal kívánja csökkenteni, hogy akár 70 százalékkal is többet fizet a tanúsítottan megújuló gyantáért, a téglák gyártásához használt nyers alapanyagért.
Ez azt jelenti, hogy egy Lego-tégla előállítási költsége jelentősen meg fog növekedni
– árulta el Neils Christiansen a Reutersnek, aki azt is hozzátette, hogy ez a vásárlóik számára nem jár majd áremelkedéssel. Maga a cég vállalja a környezetvédelmi vállalásokkal felmerülő többletköltségeket.
Mindeközben a versenytársak sem tétlenkednek: a rivális játékgyártó Hasbro elkezdett növényi alapú és újrahasznosított anyagokat beépíteni néhány játékba, ám ők anélkül, hogy meghatározott célokat tűztek volna ki a műanyagfelhasználás terén. A Mattel pedig azt tervezi, hogy 2030-ra minden termékében kizárólag újrahasznosított, újrahasznosítható vagy bio alapú műanyagot használ.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat