A vonat legalább olcsó, egy út 73,1 kunába vagyis 3800 forintba kerül.
Az útvonaltervező több lehetőséget is felajánlj, van 2 óra 15 perces, 2 óra 19 perces, 18 óra 33 perces és 19 óra 45 perces út is. Aki a legrövidebbet választaná annak 13:12-re kint kell lennie a pályaudvaron és ebben az esetben este 10-kor meg is érkezik Pulába - olvasható a portálon.
A vasút láthatóan teljesen versenyképtelen más közlekedési módokkal szemben, autóval például 3 óra alatta teljesíthető a táv, ha pedig többen utaznak, akkor az üzemanyagköltség sem lesz sokkal több, mint a vonatjegy.
Emellett a Croatia Airlines is kínál non-stop és átszállásos járatokat is, amelyek ennél is gyorsabbak, igaz jóval drágábbak.
A portál szerint a horvátok pontosan tudják, hogy a vasút az egyik legrosszabb választás az országban, főleg, hogy sok buszos lehetőség van és Bla-Bla is kínál autómegosztós szolgáltatást.
A MÁV-Start a napokban jelentette be, hogy ezen a nyáron is elindul az Adria InterCity. A Budapest és Split közötti 789 kilométeres távot 14 óra alatt teljesíti a vonat.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor