További 4000 állást tervez megszüntetni Európában a Ford. A tömeges elbocsátások mögött, amely a gyártó európai munkaállományának a 14 százalékát foglalja magában, főként a német és a brit üzemeket érinti, 2027 végéig bezárólag, a kormányokkal és a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésektől függően.
A gyártó azt is bejelentette szerdán, hogy csökkenti az Explorer és a Capri EV modellek gyártását a Kölnben található komplexumában.
Kapcsolódó
A Bloomberg felidézi, hogy A Ford 2021 döntött úgy, hogy drasztikusan átalakítja európai üzletágát és az évtized végére szinte teljes egészében elektromos meghajtású járműveket gyárt majd.
Ám az átalakítás nem éppen a tervek szerint halad: a vállalat tavaly az év elején bejelentette, hogy 3800 munkahelyet szüntet meg. A konkurens Volkswagen és Stellantis is profitfigyelmeztetést adtak ki az elmúlt hónapokban, a járműeladások általános lassulására, valamint arra hivatkozva, hogy a nemzetek kormányai visszavonták az EV-vásárlások támogatását.
A Ford vezére közölte: nagy a baj
Jim Farley és John Lawler, a Ford vezér-, illetve pénzügyi igazgatója még 2023 elején tesztelt az egyik kínai elektromos autót. A vezetők igen visszafogottan nyilatkoztak a tapasztalataikról. A két felsővezető a Changan Automobile elektromos terepjáróját próbálta ki.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Rejtett kamerás ügy ide vagy oda: kijött a friss mérés Magyar Péterről
Eltűnt a Fekete Dobozos Pesty László, keresik a rendőrök
A Nézőpont szerint is befuthat a DK a parlamentbe, de Magyar Péter nem ver rá Orbán Viktorra
Teljesen leállt a termelés, szélnek eresztették a dolgozókat a magyar gyárban
Megszólalt Vogel Evelin az ominózus videóról: „nőként engem visel meg a legjobban”
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Újabb csaló trükk terjed, könnyen be lehet dőlni
Ezermilliárdokba fájhat ez a félmondat, elviheti a választásokat, de a hullámokat ma még a 4iG is megérezhette
Trump kiszáll? Ha nem jól sakkozik, felfalhatja őt a belpolitika