Az IBM adózott eredménye a június végével záródott három hónapban 3,45 milliárd dollár lett, a részvényenkénti nyeresége pedig 3,50 dollár, az egy évvel korábbi 4,14 milliárd dollár után, ami részvényarányosan 4,12 dollár. Az egyszeri tételek nélküli negyedéves részvényarányos eredmény 3,84 dollár lett. A Reuters által megkérdezett elemzők ennek alapján kisebb, 3,78 dolláros részvényarányos eredményre számítottak.
A cég bevétele 13,5 százalékkal 20,81 milliárd dollárra zuhant, elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 20,95 milliárd dollártól. Az árfolyam-alakulást kiszűrve az értékesítés 1 százalékkal zsugorodott.
A negyedévben a hardvereladás 32 százalékkal csökkent, a globális technológiai szolgáltatások értékesítése 10 százalékkal esett, a szoftverágazatban az eladások 10 százalékkal zsugorodtak, a globális üzleti szolgáltatások területén a bevételek 12 százalékkal mérséklődtek. A felhőalapú szolgáltatásból származó bevétel ugyanakkor több mint 50 százalékkal emelkedett.
A tőzsdeidőn túli kereskedésben a IBM árfolyama csaknem 4 százalékos mínuszban állt kedden reggel.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló