A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy félévvel ezelőtt a nagy tömegben érkező olcsó kínai import miatt szinte megszűnt az európai alapanyaggyártás, ezzel az európai piac teljesen kiszolgáltatottá vált az ázsiai ország gazdasági ciklusával szemben - állapította meg az acél- és műanyagipari termékek nagykereskedelmével foglalkozó Carboferr Zrt.
A különböző tömeggyártott acélipari termékek árai február óta rendkívüli mértékben emelkedtek Európában, ezzel lezárult egy korábbi, csaknem másfél éves ciklus, amelyben a kínai acélipar nyomott árakon árasztotta el a tengerentúli és európai piacokat.
Az építőiparban használatos melegen hengerelt lemezek árai átlagosan 120 euróval ugrottak meg a március végi időszakhoz képest, míg a betonacél tonnánkénti ára európai szinten mintegy 150 euróval emelkedett február vége óta. Ez 40-50 százalékos drágulást jelent mindkét tétel esetében. (A tendencia ugyanakkor az összes ötvözetlen acéltermékre - tekercsek, zártszelvény, cső, hengerelt áru - is érvényes.) Ennek hátterében leginkább az húzódik meg, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett a kínai építőipar teljesítménye (január-márciusban 20 százalékos növekedést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest), amely Kínán belül is hasonló, illetve az európai mértéket meghaladó drágulást eredményezett az acélipari termékek piacán.
További problémát jelent, hogy a korábbi olcsó import miatt az európai alapanyaggyártás lényegében megszűnt az öldöklő árversenyben, illetve a kínai anyagokra ráépült kelet-európai és török feldolgozóipar is vergődik, nem tud eleget termelni a mostanra kialakult ellátási problémák miatt.
Az európai piacon tapasztalható hatások Magyarországot sem kerülik el. A beszerzésben és feldolgozásban érdekelt magyar acélipari szereplőknek heteken belül jelentős áremelkedéssel kell számolniuk az ellátáshiány miatt, mivel a korábbi időszaktól eltérően már nincs lehetőség olcsó acélipari termékek felvásárlására. Emellett a dráguló alapanyagárak miatt még kevésbé indokolt a jellemzően állami támogatással fenntartott veszteséges európai hengerművek léte - mondta Fazekas Roland, a Carboferr Zrt. vezérigazgatója. Ez a jelenség Magyarországon is több ezer munkavállaló állását is veszélyeztetheti.
Az acélipari szakember szerint, ha teljesen nem is lett volna elkerülhető, de legalább nagy mértékben tompítható lett volna a kínai konjunktúra változásának európai piacokra gyakorolt hatása, ha időben bevezetik a magas kulcsú antidömping vámokat. (Az év elején holland és német vezetéssel az Európai Unió 9, illetve 13 százalékos antidömping vámot vetett ki a Távol-Keletről érkező acélbugákra, melegen hengerelt acélipari cikkekre és betonacél termékekre, annak ellenére, hogy az unió vezetése korábban további emelést helyezett kilátásba, a tervek ugyanis egy 40 százalékos antidömping vámról szóltak. Az Egyesült Államokban egyébként 266%-os importvám van érvényben a Kínából érkező hidegen hengerelt acélipari termékekre.)
A Carboferr vezérigazgatója szerint a magasabb mértékű antidömping vámok képesek lennének a külső hatásokat megfelelő mértékben mérsékelni annak érdekében, hogy az európai nehézipar a saját gazdasági ciklusát tudja folytatni. Nem szabad, hogy a hangsúly az antidömping jellegen legyen, hiszen a versenyképesség alapvető fontosságú. Ugyanakkor a tervezhetőségnek vissza kellene térni - amit az egyébként túl lassan és csak késve reagáló brüsszeli szabályozó hatóságnak figyelembe kellene vennie döntéseinél - a globális versenyhátrányba kerülő acélipari szereplők érdekében - tette hozzá Fazekas.
Legolvasottabb
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve