Megközelíti a százezret azoknak az autóknak a száma, amelyek gyártását szeretnék befejezni, de nem tudják, sőt lesznek olyanok is, amelyek soha nem készülnek el - mondta Markus Duesmann, a német vállalat igazgatótanácsának elnöke az Augsburger Allgemeinen című újság keddi számában megjelent nyilatkozatában. A szakember arra figyelmeztetett, hogy a félvezetők hiánya okozta problémák jócskán áthúzódnak a jövő évre is.
Reméljük, hogy 2022 első félévének végére stabilizálódik a termelés és chipszállítások - mondta az MTI szerint Duesmann, aki szerint a chipválság egy rekordévtől fosztja meg a vállalatot.
Az Audi-elnök szerint ellenőrizni kell és át kell dolgozni az ellátási láncokat a jövőben. "Át fogjuk vizsgálni a teljes szállítási láncunkat, hogy biztosítani tudjuk vállalatunknak az évente szükséges több milliárd chipet, de nem készülünk arra, hogy saját chipgyártásba kezdjünk."
A benzin drog, amiről nehéz leszokni
A belső égésű motorok leváltására irányuló erőfeszítésekről szólva Duesmann úgy fogalmazott, hogy le kell szoktatni a világot a kőolaj és a benzin jelentette "drogról".
"Le kell róluk mondanunk, és át kell állnunk az elektromos motorokra és a megújuló energiaforrásokra. A következő 30-40 évben sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy a világ élhető maradjon. Mindent meg kell tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért, és ennek egyetlen módja, ha "lemondunk az olyan fosszilis tüzelőanyag-forrásokról, mint a szén vagy a kőolaj" - nyilatkozta a vállalat elnöke.
A magyar Audinál kimaradnak műszakok
Az Audi Hungaria Zrt. működésére szintén jelentős hatást gyakorol, hogy a félvezetők iránti megnövekedett igények az alkatrészszállítások kiesését vagy jelentős késését okozták. A cég a napokban az MTI-t arról tájékoztatta, hogy ennek következtében az elmúlt időszakban több műszakot le kellett mondani a motor- és a járműgyártás területén egyaránt.
Legolvasottabb

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Találat ért egy iráni urándúsítót, veszélyes szintű a sugárzás

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Megszűnik a TAJ-kártya?

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Naponta egy centit apad a Balaton, csak ez zöld trutymó marad a tóból augusztusra?

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Történelmi ítélet, pert nyert az első devizahiteles

Hazug temusok, hisztériás nőcik nyomulnak a neten, nincs menekvés előlük
