Két évvel azután, hogy Dmitrij Medvegyev leszállíttatta a vezetők nyugdíjkorhatárát, hogy leszámoljon a brezsnyevi korszak gerontokráciának (a vének uralma) nevezett örökségével, váltótársa a hatalom csúcsán, Vlagyimir Putyin most visszafordíttatja ezt a fiatalítási törekvést. Javaslata 65-ről 70 évre emeli az egyelőre meg nem határozott körre vonatkozó vezető munkakörökben a munkavégzés felső korhatárát. Oroszországban egyébként nőknél 55, férfiaknál 60 év a nyugdíjkorhatár. A Kremlben eddig sikeresen kerülték meg ezt a jogszabályt - az elnök mellett szolgáló legidősebb tanácsadó, Venjamin Jakovlev 80 éves - írta a The Moscow Times.
Putyin úgy tűnik, hogy személyesen érdekelt a korhatár hivatalos és törvényes emelésében: 2018-ban, a következő elnökválasztáskor lesz 65 éves, vagyis nem indulhatna újra - ami már most nyilvánvalóan szándékában áll. Az elnök egyébként is becsüli a tapasztalt és lojális szakembereket, nemrégiben töröltette el a legfelsőbb bíróság elnökének és helyetteseinek nyugdíjkorhatárát. Kormánya tagjainak többsége is hatvanas éveiben van, és nyilván nem szívesen válna meg tőlük. Az elemzők szerint ez a politika népszerű az apparátusokban, amelyek díjazzák a stabilitást.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Keményen nekimentek Szijjártónak az ukránok
Egy városnyi dolgozó teszi ma le a munkát, leáll a közlekedés
Zelenszkij bejelentette: itt lehet megkötni a békét március elején
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Házasodik a magyar? Megnőtt a frigyre lépők száma