Miniszterelnökével együtt kirúgta kormányát és a jegybank elnökét Alekszandr Lukasenko belarusz államfő, akit előszeretettel neveznek - talán túlságosan optimistán - az utolsó európai diktátornak. Az elnök egyelőre feleslegesnek tartotta megindokolni döntését, de vélhetően a gazdasági helyzettel való elégedetlensége volt a kiváltó ok.
Mihail Mjasznyikovics helyett - aki 2010 óta vezette hűségesen kormányát, és tegnap még Moszkvában tárgyalt - az elnöki adminisztrációt vezető Andrej Kobjakov lett a miniszterelnök, első helyettese Vaszilij Matyusevszkij. Az adóügyek minisztere Szergej Nalivajko, az iparügyé Vitalij Vovk, a gazdaságé Vlagyimir Zinovszkij, az állami vagyonkezelőé Andrej Gajev. A jegybank elnöke ezentúl Pavel Kallaur - jelentette a BelTA hírügynökség.
Ezzel egyidőben jelentette be az egy nappal korábbi elnöki nyilatkozattal összhangban a miniszterelnöki hivatal, hogy megakadályozzák a fogyasztói árak emelését. Utasították a fogyasztási cikkek gyártóit termelésük fokozására és áraik befagyasztására - ellenkező esetben elbocsátják vezetőiket. A kereskedelmi minisztérium tömeges ellenőrzésekkel fogja biztosítani az utasítás betartását. Azt az üzletet, amelynek kínálata nem megfelelő, vagy a december 18-ikainál drágábban adja áruit, szigorúan megbüntetik, de be is zárathatják.
Eredetileg az idei évre 11 százalékos inflációval számoltak, azonban annak szintje novemberre már elérte a 15,5 százalékot, ezért az év végi prognózist felemelték 17,3-ra. A mostani intézkedés célja, hogy adminisztratív eszközökkel próbálják megállítani az árak gyors emelkedését.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon