Kedd reggel összeültek az uniós nagykövetek, hogy szankciókat javasoljanak konkrét orosz személyek ellen, akiknek szerepük volt a kelet-ukrajnai szakadár területek Oroszország általi elismerésében - írja a portál. Az amerikaiak után, az unió államai délután döntenek az közvetlen szankciókról, és eközben a britek is határozott választ ígérnek.
A javaslatban 351 orosz parlamenti képviselőt büntetnének szankciókkal, akik megszavazták Donyeck és Luhaszk függetlenségét, valamint a szankciók kiterjednének 11 orosz katonai parancsnok ellen, aki „békefenntartóként” részt vett az orosz katonai bevonulásban és 27 egyéb személy ellen is.
Orbán Viktor kormánya elutasította a támogatást
– írta a Guardian.
Ők a párbeszéd fontosságát hangsúlyozták és Budapesttel akartak egyeztetni – mondta egy diplomata a magyar küldöttségről, aki szerint ez várható volt. – Orbánnak most meg kell mutatnia a valódi énjét: kivel lojális, Moszkvával vagy az európai szövetségeseivel? – tette hozzá.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Térképre tették Putyin féltve őrzött titkát: ebbe beleremeghet az egész NATO
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Hahó, nyugdíjasok! Aki ezt nem teszi meg néhány napon belül, az végleg lemarad
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop