Nicola Sturgeon, a Skót Nemzeti Párt (SNP) elnöke, Skócia első minisztere országa parlamentjében, a Holyroodban bejelentette, hogy olyan törvényt fognak beterjeszteni, amely rendelkezik egy újabb függetlenségi népszavazás tartásáról még ebben a parlamenti ciklusban, azaz 2021 előtt - adta hírül a BBC.
Ehhez szükség van a Downing Street hozzájárulására, amelyet a 2014 őszi referendumhoz (ahol tíz százalékpontos különbséggel győztek az Egyesült Királyságban maradást pártolók) megkaptak.
Kapcsolódó
Most azonban a londoni kormány hallani sem akar az ismétlésről, ami Sturgeon szerint elfogadhatatlan. Arra biztatja az SNP aktivistáig, hogy erősítsék az emberek függetlenség iránti vágyát, mert a brexit, illetve a szuverén, EU-tag Skócia közti választás generációkra meghatározza az ország sorsát. Az újabb népszavazásról szóló törvényt az év végéig el akarják készíteni. Első számú céljuk ezzel összhangban, hogy meggátolják az Egyesült Királyság uniós kilépését, ha ez nem sikerül, akkor lépne életbe tartaléktervként az újabb skót referendum megtartása.
A skót konzervatívok vezetője szerint az SNP vezetőjének javaslata alapvetően megosztó. Szerinte irreális egy újabb éles vitákkal járó népszavazás megtartása 18 hónapon belül. Szerinte a skótok nem akarnak újabb a családokat, a munkahelyi kollektívákat és más közösségeket megosztó kampányt és voksolást.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Orbán Viktor: a „hol a lóvé"- kérdés túlmutat a Nemzeti Bankon
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik