Az államadósság összege 2014 végére elérheti az 1950 milliárd eurót (585 ezer milliárd forintot), amely a kormány számításai szerint a GDP 95,1 százalékának felel meg. Az államadósság csökkentését 2015-től tervezi a kormányzat.
Az államháztartási hiány jövőre az idei GDP-arányos 4,1-ről megközelítőleg 2 milliárd euróval (600 milliárd forinttal) 3,6 százalékra, s 2015-ben a Brüsszel által elvárt 3 százalékos határ alá csökkenhet. Az Európai Bizottság áprilisban több tagállamhoz hasonlóan Franciaországnak is kétéves haladékot adott a maastrichti kritériumok eléréséhez. Mindehhez a kormány jövőre 0,9 százalékos gazdasági növekedéssel számol.
A kormány a deficitcsökkentés 80 százalékát a kiadások rekordmértékű, 15 milliárd eurós (4499 milliárd forintos) visszafogásával kívánja megvalósítani.
Francois Hollande államfő a kormányülésen ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az oktatást, a közbiztonságot és a "jövőre való felkészülést" az állam továbbra is prioritásként kezeli. A többi tárcánál 13 123 munkahely szűnik meg, miközben az oktatási és az igazságügyi minisztérium, valamint a rendőrség 11 ezer új posztot hozhat létre. Az egészségügyi kiadások pedig 2,4 százalékkal növekednek jövőre. A kulturális tárcánál 2, a mezőgazdasági minisztériumban 7 százalékos elvonással kell számolni, a környezetvédelemre 6,5 százalékkal kevesebb jut.
A háztartásokat leginkább érintő intézkedésről már 2012 végén döntés született: a forgalmi adó a jelenlegi 19,6-ról 20 százalékra növekszik, ami 6,5 milliárd eurós (1949 milliárd forintos) plusz bevételt eredményezhet az államnak.
A 3 milliárd eurós (899 milliárd forintos) plusz adóbevételt elsősorban a családi adókedvezmények átrendezésével tervezi a kormány: az eddigi 2 ezer eurós (600 ezer forintos) plafon 1500 euróra (450 ezer forintra) csökken, azaz a tehetősebb családoknak növekedni fog az adója: 1,3 millió háztartás átlagosan 770 euróval (231 ezer forinttal) többet fog jövőre adózni, mint az idén.
A legtehetősebb nyugdíjasoknak adót kell ezentúl fizetniük a kiegészítő nyugdíjuk után, ami 1,2 milliárd eurós (360 ezer milliárd forintos) pluszbevételt eredményez. Az adósávok változásával 7 millió háztartásnak viszont csökkeni fog az adója, s 200 ezer eddigi adófizetőnek jövőre már nem kell adót fizetnie az alacsony jövedelme után.
Elemzők szerint a tervezet megfelel a brüsszeli elvárásoknak, amely strukturális erőfeszítéseket kért Franciaországtól 16 milliárd eurós (4799 milliárd forintos) értékben, s adóemelés helyett kiadáscsökkentést javasolt. Hasonló ajánlásokat fogalmazott meg a Nemzetközi Valutaalap is (IMF) a Franciaországról készített legutóbbi jelentésében.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló