A regisztrált munkanélküliek száma tavaly év végén 3,7 millió volt, akik közül 2,06 millió nő és 1,64 millió férfi volt. Spanyolországban már negyedik éve folyamatosan csökken a munkanélküliek száma, akik 2013. és 2016. között összesen 1,1 millióval lettek kevesebben - írta közleményében a minisztérium.
2016-ban a munkanélküliség legnagyobb, 208 ezres csökkenését a szolgáltatási szektorban tapasztalták, amelyet az építőipar követ 77 ezerrel kevesebb munkanélkülivel.
A tavalyi év utolsó hónapjában 86 ezerrel, 2,3 százalékkal csökkent a regisztrált munkanélküliség a dél-európai országban.
A 2016-os munkanélküliségi rátát még nem tartalmazta a minisztérium közleménye, de a spanyol nemzeti bank decemberben közzétett jelentésében 19,6 százalékkal számolt.
2015-ben a munkanélküliségi ráta 20,9 százalék volt, rekordmértékben csökkent a 2014-es 23,7 százalékhoz képest.
A tavaly novemberben megalakult új spanyol kormány kétmillió új munkahely megteremtését tervezi a következő négy évben. Célja, hogy 2020-ra Spanyolország elérje a 20 milliós foglalkoztatottságot.
Luis de Guindos gazdasági miniszter korábban elmondta, hogy idén 17,6 százalékos, jövőre 15,6 százalékos, 2019-re pedig 12,8 százalékos munkanélküliségi rátával kalkulálnak.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Új védelmi falat húztak a megtakarítások köré, hadat üzen a csalóknak a Magyar Államkincstár
Valami nem stimmel a magyar nagydíj körül, egyre nagyobb a bizonytalanság
Politico: nincs idő a jogi útra Orbán Viktorral szemben
Szárnyal a csirkemell ára, de combot még érdemes venni