A tavalyi orosz mezőgazdasági export értéke az első becslések szerint elérte a 20 milliárd dollárt, ami 5 milliárddal több az előző évinél - jelentette a moszkvai mezőgazdasági minisztérium.
Mintegy 140 országba szállítanak, ebből 127-be 30 millió tonna gabonát. Ennek legnagyobb vásárlói Egyiptom, Szaúdi-Arábia, Irán, Azerbajdzsán, Jemen, Líbia, Nigéria, Dél-Afrika és Észak-Korea - írta a Russia Beyond the Headlines.
Zöldséget 86 országban adnak el, a legtöbbet Törökországban, Indiában és Litvániában. Olajat 94, húst és húsipari termékeket 49, halat 82 országba exportálnak, ez utóbbiból a legtöbbet Észak-Korea, Kína, Japán és Hollandia veszi meg. Az orosz szeszes italok szinte a világ valamennyi országába eljutnak.
A geopolitika azonban természetesen beleszól a gazdasági kapcsolatokba. A tavalyi év első 10 hónapjában így az előző évihez képest 20,6 százalékkal csökkent az Ukrajnába menő mezőgazdasági export értéke, s ez a tendencia idén várhatólag erősödni fog a két ország közti szabadkereskedelmi egyezmény felmondása miatt.
Egyelőre nem kiszámítható a vadászgép-incidens gazdasági hatása az orosz-török kapcsolatokra, de úgy tűnik, hogy a kereskedelmi kapcsolatok meghatározó tételét, az orosz gabonaexportot, amely az oda irányuló élelmiszer-kivitel 56,1 százalékát teszi ki, nem fogja érinteni, csak a gyümölcsöket és zöldségeket tiltják ki az orosz piacról - a törökök pedig bejelentették, hogy nem kívánnak megtorlással élni.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön