A nagy multinacionális vállalatok az 1970-es évek vége - a kínai nyitás és reform politikájának kezdete - óta vannak jelen Kínában, és egyre fontosabb szerepet játszanak a nemzetgazdaság fejlődésében - hangoztatta Kao Hu-cseng (Gai Hucheng) kereskedelmi miniszterhelyettes a szakmai konferencián. Hozzátette, a külföldi tulajdonú cégek ebben az időszakban jelentős haszonhoz, nyereséghez jutottak a hatalmas piacon. Eladásaik értéke csak 2010-ben meghaladta a 33 trillió jüant (5,24 trillió dollárt), s sokuk számára Kína vált a fő bevételi forrássá a nemzetközi pénzügyi válság időszakában.
Eközben Kína ugyancsak fokozta beruházásait a világ különböző pontjain - mutatott rá a minisztériumi vezető, ismertetése szerint 2011 végére az ország cégei külföldi működőtőke-befektetéseinek összege elérte a 380 milliárd dollárt.
Tavaly összesen 178 országban, illetve területen több mint 18 ezer kínai alapítású vállalatot tartottak nyilván, mintegy 1,6 trillió dolláros vagyoni értékkel.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Csökkenő infláció, magas kamat – most érdemes csak igazán bevásárolni magyar állampapírokból?
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Romba dőlhet? Deák Dániel leleplezte a Medián-mérést
Ez a választásokra is hatást gyakorol? Nagy meglepetések várhatók a magyar lakásépítésben