A felmérés szerint, amelynek tapasztalatait az Aegon pénteken juttatta el az MTI-hez, a most aktív generáció is felismerte, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatóságában az államnak, a munkáltatóknak és a leendő nyugdíjasoknak is komoly felelősségük van.
A kutatást az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Államokban végezték el, több mint 9000 aktív, illetve már nyugdíjas személy megkérdezésével.
A felmérés alapján a munkavállalói öngondoskodás egyelőre nem elég erős, a munkáltató szerepe fontos a felkészülésben, ám kisebb az állam és az egyén szerepvállalásánál. Nemzetközi szinten nő azon munkáltatók aránya, amelyek fontosnak tartják dolgozóik felkészítését nyugdíjas éveikre.
A teljes nyugdíjba vonulás időpontja a fejlett országokban fokozatosan kitolódik, és a fokozatos visszavonulás Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is általános jelenségnek számít. Figyelemre méltó, hogy a jelenleg aktív munkavállalók többsége - 60 százaléka - már azzal számol, hogy a nyugdíjkorhatár elérését követően is dolgozik majd.
Legolvasottabb
Német gazdasági minisztérium: „Magyarországgal problémák vannak”
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Budapest helyett Bukarest: elhappolják Trumpot Orbán Viktor orra elől?
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Csökkenő infláció, magas kamat – most érdemes csak igazán bevásárolni magyar állampapírokból?
Demográfiai vészhelyzet: közel 900 ezer fős népességcsökkenés egy év alatt
Romba dőlhet? Deák Dániel leleplezte a Medián-mérést
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Ára van a hamis stabilitásérzetnek: nagyot bukhatnak ezen a cégek