A világ második legnagyobb gazdasága februárra a külkereskedelem, az ipari teljesítmény, a kiskereskedelmi eladások és az állóeszköz-beruházás terén is kiábrándító adatokat tett közzé a múlt héten. Ez már a második hónap, amikor a kínai gazdaság az elemzői várakozások alatt teljesít.
A kínai statisztikai hivatal jelentése szerint az ipari termelés 8,6 százalékkal, a kiskereskedelmi forgalom 11,8 százalékkal nőtt 2014 első két hónapjában éves összevetésben.
Mindkét adat többéves mélypontot jelent, és jócskán elmarad a piaci várakozástól. Decemberben az ipari termelés 9,7 százalékkal nőtt, a kiskereskedelmi forgalom 13,6 százalékkal bővült.
A svájci UBS bank hongkongi ágának elemzői az MTI tudósítójának eljuttatott jelentésükben a korábbi 7,8-ről 7,5 százalékra módosították az idei növekedést, az első két hónap lassulása mellett az ingatlanszektor és az exportpiac várható kisebb teljesítménye miatt.
A japán Nomura térségért felelős közgazdászai írásos véleményükben úgy fogalmaztak: a lassulás az első negyedévben mutatkozik erőteljesen, így az év első három hónapjában a korábbi 7,5 helyett 7,3 százalékos növekedést várnak. A gazdaság ugyanakkor - vélték az elemzők - a későbbiekben erőre kaphat, az éves előrejelzést így változatlanul 7,4 százalékon hagyták.
Az amerikai Bank of America szakértői kevésbé optimistán látják a helyzetet, így az első negyedéves előrejelzést 8-ról 7,3 százalékra, a 2014-es évet illető kilátásokat pedig 7,6-ról 7,2 százalékra csökkentették.
Ennél is pesszimistábbnak mutatkozott a szintén amerikai JP Morgan befektetési bank, amelynek elemzői az első negyedéves kilátásokat 7,2 százalékról 6,2 százalékra rontották. Az egész évet illetően a pénzintézet 7-7,5 százalék közötti GDP-növekedést vár.
A Moody's hitelminősítő befektetési részlegének közgazdászai hétfőn közzétett közleményükben azt hangsúlyozzák: a 7-7,5 százalék körülire jósolt növekedés nemzetközi összehasonlításban nagyon erősnek számít, s a lassulás a szerkezetátalakítást segítő politikák következménye. A hitelminősítő az idén alacsony inflációra, kisméretű költségvetési deficitre és erős külső pozíciókra számít.
Legolvasottabb
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Orbán Viktor bejelentést tett: ezzel üzen Brüsszelnek
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
Érdekes javaslat érkezett: egységes, 400 ezer forintos havi nyugdíj többkulcsos adóval