A rádió értesülése szerint a már négyszer oltott 60 év felettiek fertőzöttségi adatai alapján az egészségügyi minisztérium tanácsadó grémiuma azt javasolta, hogy minden öt hónapnál régebben beoltott 18 évnél idősebb felvehesse a negyedik oltást is Izraelben. Ennek engedélyezéséről a minisztérium főigazgatója, Nachman As professzor dönt.
Az egészségbiztosítók adataiból ugyanis kiderült, hogy a csak háromszor oltottakhoz képest legalább háromszor kisebb eséllyel lesznek súlyos betegek azok, akik négyszer vették fel a koronavírus elleni védőoltást, és kétszer védettebbek a megfertőződéssel szemben is - írta az MTI.
Kapcsolódó
Több mint félmillió, 580 369 aktív koronavírus-hordozót tartanak nyilván Izraelben, és 83 613 új fertőzöttet találtak hétfőn közel több mint 400 ezer teszttel és 21,83 százalékos pozitivitási aránnyal az ötödik, különösen gyorsan terjedő omikron variáns okozta járványhullámban - jelentette az izraeli egészségügyi minisztérium a honlapján.
A mintegy 9,4 milliós népességű Izraelben a fertőzöttek mellett jelenleg 187 477 fertőzöttel érintkezett ember tartózkodik házi karanténban. Bizakodásra ad okot, hogy tovább csökkent a fertőzési ráta, amely jelenleg 1,23, noha a csúcson 2,12 volt. Ez azt jelenti, hogy 100 fertőzött most 123 embernek adja át a vírust, ami az omikron vírusváltozat további gyors terjedését jelzi.
A kórházi ellátást igénylő 2256 beteg közül jelenleg 845-en vannak súlyos állapotban, és 177-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére.
A járvány megjelenése óta 2 481 420 fertőzöttet regisztráltak a hatóságok az egészségügyi minisztérium adatai szerint. Az ország döntő többsége, 268 település már "piros", vagyis jelentősen fertőzött, egy közepesen fertőzött, vagyis "narancssárga" kategóriában van, kilenc "sárga" települést tartanak nyilván, ahol kismértékben van jelen a koronavírus, és csak három hely számít "zöldnek", tehát alig vagy egyáltalán nem fertőzöttnek.
Izraelben tavaly december vége óta 6 686 451, ötévesnél idősebb embert - az ország lakosságának 71,9 százalékát - oltották be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával. 4 428 830-an, a lakosság 47,63 százaléka már három oltást kapott. A 60 év felettiek és a veszélyeztetett csoportok tagjai közül pedig már 603 903-an adatták be a negyedik - azaz a második emlékeztető - oltást az országban.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8487-en, az utóbbi hét napban 125-en haltak meg Izraelben.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló